3p

A rendeleti kormányzás életbe lépése óta kissé súlytalanná vált Országgyűlés ma kezdi meg soron következő négynapos ülését. A napirendi pontok között nem szerepel a veszélyhelyzet visszavonása, de mentelmi ügyekben dönthetnek a honatyák - legalábbis aki bemegy dolgozni.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor kezdődik. Két, a közelmúltban elhunyt korábbi szocialista képviselőről, Csákabonyi Balázsról és Fazakas Szabolcsról emlékeznek meg, majd a napirend előtti felszólalások következnek. A határozathozatalok ideje alatt várható döntés arról a kormánypárti előterjesztésről, amely a származási helyet is feltüntethetővé tenné a személyi igazolványon, amennyiben az eltér a születési helytől.

A parlamentnek egy kormánypárti és egy ellenzéki mentelmi ügyben is döntenie kell. Boldog István (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését uniós pályázatok jogellenes befolyásolásának gyanúja miatt indítványozta a legfőbb ügyész, míg a jobbikos Kálló Gergely mentelmi jogáról egy rongálás miatt folyamatban lévő nyomozás miatt kell dönteni. A szavazások után az azonnali kérdésekre és a kérdésekre is két-két óra áll rendelkezésre.

Az Országgyűlés kedden és szerdán összesen tizenegy előterjesztésről tárgyal, ülését pedig húsvét után, április 14-én, kedden fejezi be, amikor a képviselők azonnali kérdéseket és kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

Hány képviselő marad otthon?

A Parlament egyébként alapesetben nem az a munkahely, ahova járványhelyzetben szívesen bejárna az ember: egy légtérben tartózkodik a 199 képviselő (ha mindenki részt vesz az ülésen), plusz az Országgyűlés tisztségviselői, a jelen lévő vendégek, tanácsadók, a személyzet. Ráadásul a képviselők az ülésteremben meglehetősen közel ülnek egymáshoz (még úgy is, hogy átköltöztek a nagyobb felsőházi terembe, ahol kissé szellősebben, egy helyet kihagyva helyezkedhetnek el), és sok köztük az idősebb, veszélyeztetett kategóriába tartozó személy. 

Persze amióta bevezették a rendeleti kormányzást, az Országgyűlés (vagy éppen a kormánypártok kétharmada) szerepének fontossága jelentősen csökkent; a kormány rendkívüli felhatalmazás birtokában rendeleti úton felfüggesztheti egyes törvények alkalmazását, eltérhet törvényi rendelkezésektől, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

A rendkívüli felhatalmazás lehetőséget biztosít arra, hogy az ország vezetése zavartalanul biztosítható legyen akkor is, ha az Országgyűlés határozatképtelenné válik - ez akkor következne be, ha a képviselők több mint fele, jelen esetben a 199 képviselőből legalább 100 nem tudna részt venni a parlamenti munkában. Más kérdés, hogy akkor ki tudna véget vetni a rendeleti kormányzásnak: ez ugyanis jelenleg konkrét időbeli korlátozás nélkül van életben, megszüntetéséről az Országgyűlés dönthet - de csak akkor, ha a kormány elérkezettnek látja erre az időt, és szavazást kezdeményez róla.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG