2p
Elérhető a nullszaldós költségvetés és szükség is van rá - véli a Költségvetési Tanács elnöke.

Lehetséges és szükséges is úgy tervezni a költségvetést, hogy abban a hiány nulla legyen - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Nem lehet az EU pénzén élni

Hozzátette: Magyarországnak előbb-utóbb saját lábán kell állnia, korábban a privatizációs források, majd az eladósodás folyamata járult hozzá a GDP tartásához, most az európai uniós források. Ha marad is 2020 után uniós forrás, az más struktúrájú, más nagyságrendű támogatás lesz. Jó lenne egyszer azt mondani, hogy nem az a 1,5-2 százalék hozza a GDP többletét, hanem a saját teljesítmény - fogalmazott.

Kovács Árpád elmondta: a nullszaldós költségvetés azt jelenti, hogy az ország annyit fogyaszt, amennyit meg tud teremteni a gazdasági teljesítményéből, és nem egyszeri tételek, vagy hitelek hozzák a pluszforrást. Az európai országok törekszenek erre, ez szükségszerűség - mondta.

Hozzátette, áprilisban a KT már megkapja a jövő évi költségvetés tervezetét véleményezésre. Az elnök szerint az idei évben messze kedvezőbbek a költségvetési folyamatok, a kiadások-bevételek alakulása, még a múlt évnél is jobb, ami szintén lökést adhat a kiegyensúlyozottabb költségvetés tervezéséhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG