3p
Donald Trump felkavarta a politikai állóvizet, a republikánus elnökjelöltek lefagytak. Megy a bevándorlózás, amivel elnököt is csinálhatnak.

Volt az a vicc az elképesztően gazdag Donald Trumppal kapcsolatban, hogy nem értik, miért indult az elnökválasztáson, mikor elég lenne csak megvásárolnia a nyertest. Nos, ha nem is ő lesz a Fehér Ház ura a választások után, az már most látszik, hogy szépen fel tudja kavarni a politikai állóvizet azzal, hogy olyan témát tart a közbeszédben, amelytől most minden, nem Tea Party-s republikánus látszólag fejvesztve menekül 2008 óta.

A bevándorlás szabályozásának témáját ugyanakkor nem ő villantotta meg, hanem Rick Santorum és Scott Walker elnökjelöltek dobták be. A bevándorlás kérdése utoljára nagyjából Ronald Reagen elnöksége alatt volt erőteljesen az agenda része, egyes republikánusok viszont ezzel nagyon jól rátapintottak arra a feszültségre, amely az amerikai munkásosztályban uralkodik: munkanélküliség alig csökken - a jegybank szerepét betöltő Fed éppen emiatt nem akarja megvágni még az alapkamatot - a bérek pedig nem emelkednek, viszont 1989 óta évente egymillió bevándorló érkezik az ígéret földjére, leginkább Mexikóból - véli Káncz Csaba, külpolitikai elemző, aki a Napi Kommentárban mesélt az amerikai elnökválasztás legújabb botrányáról.

"Jeb Bush-nak azért kell szeretnie a mexikói bevándorlókat, mert a felesége is az"

A republikánusok - leszámítva a keményvonalasokat - azóta kerülik a bevándorlás-ellenes retorikát, amióta bebizonyosodott, hogy a milliós számú hispán szavazó komoly fegyvertényező lehet a kiélezett politikai csatározásokban, őket eddig a demokraták mozgósították hatásosan. Ennek a ténynek a felismerését és kiaknázását jelentette Jeb Bush jelölése, aki favorit lehet az előválasztásokon. A Bush-dinasztia tagja folyékonyan beszél spanyolul, felesége szintén latino, és megengedőbb nézeteket vall a bevándorlással kapcsolatban, így szimpatikus választás lehetett volna, megszakítva az eddigi elnökválasztások republikánus sikertelenségét.

 

 

Donald Trump viszont nem így gondolja, és két kézzel szorítja a témát: amikor bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, Trump szépen begyújtotta az indulatokat azzal, hogy a mexikói illegális bevándorlókat erőszaktevőknek, drogosoknak és bűnözőknek nevezete. Közölte: ha megválasztják elnöknek, falakkal és kerítéssel óvja majd hazáját.

Miközben a megszeppent republikánus jelöltek elzárkóznak a kijelentéstől, Trump nem fél kritizálni őket: Jeb Bush mellett nekiment Rick Perrynek, Texas kormányzójának, azzal vádolva, hogy megbukott a határvédelemben.

Nem szerepel rosszul

Azt, hogy a republikánusok valóban rátapintottak egy társadalmi gócpontra jól jelzi, hogy Trump gyakorlatilag szárnyal a közvélemény-kutatások szerint. Június végén többen is 12 százalék körülre tették, míg egy hónappal korábban a három is alig volt meg. Az üzletnek viszont rosszat tesznek a kijelentések: nagyjából 50 millió dollárjába vannak a durva kijelentések, több cég visszamondta a Trump-vállalatokkal való szerződését és hallani sem akarnak róla. Egyelőre nagyon nehéz eldönteni, hogy valódi játékosról van-e szó, vagy csak egy üde, de gyorsan eltűnő színfoltja lesz az amerikai politikai színtérnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG