3p

Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 

„Számítani lehetett a kormányváltásra, illetve arra, hogy ennek hatására egy befektetői optimizmus söpör majd végig a kötvénypiacon és a forint piacán is” – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Szabó Attila, az Equilor Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója. Ennek egyik legfontosabb jele az volt, hogy már 2025 második felében megélénkült, az április 12-i választásokhoz közeledve pedig drasztikusan megemelkedett a magyar állampapírpiacon a külföldi intézményi befektetők aránya.

A magyar eszközök felértékelődését elsősorban az euró bevezetésének ígérete hajtja. Nagyon fontos szempont emellett a magyar kormány és az Európai Bizottság között létrejött megállapodás a korábban zárolás alatt lévő, 16,4 milliárd eurónyi európai uniós forrás feloldásáról. Ez az összeg (ami az éves magyar GDP 7 százalékának felel meg) teljes egészében a következő 3 évben szakadhat rá a magyar gazdaságra.

Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig a magyar eszközök egyes alapokban betöltött szerepe mellett arról is beszélt, hogy hogyan épül fel a befektetési stratégiájuk, és hogyan működik a portfóliókezelés a gyakorlatban.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó alábbi részeinél találja: 

00:00 Intro, beköszönés.
00:40 Milyen piaci jelei voltak a Tisza Párt választási győzelmének?
04:32 Reális, ami a magyar piacon történik?
09:57 Portfóliókezelés a gyakorlatban, a legfontosabb stratégiák.
21:15 Kockázati szintek és eszközök: a legfontosabb összefüggések.
27:04 Kötvények és forint: tényleg túl erős? Euró, bezúdulnak az uniós pénzek.  
37:43 A legjobban teljesítő alapok: mivel lehet most a legtöbb pénzt keresni?
58:29 A mesterséges intelligencia az alapkezelésben.
01:09:07 Elköszönés.

Az összes Klasszis Podcastot itt érheti el.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG