2p
Nem volt szükség második fordulóra a szerb elnökválasztáson. Vucic szerint a magyarok is őt támogatták.
Aleksandar Vucic sajtótájékoztatója, miután bejelenti a győzelmét. EPA/ANDREJ CUKIC

A szerb kormánykoalíció jelöltje, Aleksandar Vucic kormányfő már az első körben megnyerte a vasárnap megrendezett szerbiai elnökválasztást az előzetes, nem hivatalos adatok szerint. A központi választási bizottság közölte, hogy a szavazatok 16,84 százalékának feldolgozottsága alapján Aleksandar Vucicra a szavazópolgárok 59,89 százaléka adta a voksát.

A második helyen Sasa Jankovic volt ombudsman áll 13,12 százalékkal, őt Ljubisa Preletacevic Beli, egy viccpárt jelöltje követi (8,37 százalék), míg Vuk Jeremic volt külügyminiszter a voksok 5,21 százalékát szerezte meg. A rendelkezésre álló adatok szerint a részvételi arány 51,4 százalékos volt. Az Ipsos közvélemény-kutató cég több mint 800 szavazóhelyen végzett felmérést a szavazófülkékből kilépők megkérdezésével, és az válaszok 86,2 százalékának feldolgozását követően azt közölte, hogy a voksok 54,9 százalékát Aleksandar Vucic szerezte meg.

Az elnöki tisztségért tizenegy jelölt indult.

Tomislav Nikolic leköszönő államfő mandátuma május 31-én jár le, Aleksandar Vucic ezt követően veheti át tőle az elnöki posztot, addig pedig az is kiderül, hogy ki lesz az új szerb kormányfő. A feltételezések szerint Vucic olyan utódot választ magának, akit irányítani tud majd. Vucic emellett a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetéséről sem mond le, így a 250 fős parlamentben is megtartja hatalmát, ahol az SNS-nek 131 képviselője van.

Oroszország vagy Európa?

Vucic a pártközpontban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: fontos nap volt ez Szerbia életében, mert megmutatkozott, hogy az ország tovább akar haladni az európai integráció útján, ugyanakkor fenntartani a jó viszonyt Oroszországgal, és folytatni akarja a megkezdett reformokat is.

Kiemelte, hogy a magyar és a bosnyák többségű településeken is ő kapta a legtöbb voksot, tehát nem csak a többségi nemzet támogatását élvezi. Bejelentette: elnöksége alatt a kormányfőként meghatározott irányvonalat kívánja folytatni, és meg akarja őrizni az ország és a régió stabilitását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG