2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A malajziai külügyminiszter kedden bírálta a mianmari juntát, amiért kivégeztetett négy aktivistát, emberiesség elleni bűntettnek nevezve a szóban forgó halálos ítéletek végrehajtását.

Sajtótájékoztatóján Saifudin Abdullah azt vetette a mianmari vezetés szemére, hogy gúny tárgyává teszi a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) ötpontos, a mianmari rendezésre vonatkozó béketervét, valamint leszögezte: a juntának nem lenne szabad képviselőt küldenie miniszteri szintű nemzetközi egyeztetésekre.

Hozzátette azt is: reméli, hogy "ezek voltak az utolsó kivégzések Mianmarban".

A Global New Light of Myanmar című állami napilap hétfőn adta hírül, hogy

az országban kivégeztek négy ellenzékit, köztük egy volt képviselőt és egy ismert demokráciapárti aktivistát.

Az országot irányító junta rövid közleményben erősítette meg a kivégzések tényét.

Katonák elzárták a parlament felé vezető utat Najpjidóban 2021. február 1-jén. A mianmari hadsereg 2021. február 1-jén egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett azt követően, hogy őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit és Vin Mjintet, az ország elnökét. (Fotó: MTI/EPA/Maung Lonlan )
Katonák elzárták a parlament felé vezető utat Najpjidóban 2021. február 1-jén. A mianmari hadsereg 2021. február 1-jén egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett azt követően, hogy őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit és Vin Mjintet, az ország elnökét. (Fotó: MTI/EPA/Maung Lonlan )

A katonai vezetés már június elején bejelentette, hogy egy előre meg nem határozott időpontban halálbüntetés vár a négy elítéltre, miután fellebbezésüket elutasították.

A kivégzéseket kedden az ASEAN és az Európai Unió is elítélte, a kínai külügyminisztérium pedig nyilatkozatában felszólított minden mianmari felet, hogy a konfliktusokat az alkotmányos keretek között oldják meg.

Ugyancsak kedden a junta szóvivője, Zav Min Tun azt mondta, bár tudták, hogy bírálni fogják őket, a kivégzéseket nem állították le, mert szerintük jogosak voltak. A bírósági döntést tárgyalás előzte meg - emelte ki. "Igazságot szolgáltattunk az embereknek" - fogalmazott a szóvivő, aki már hétfőn azt hangoztatta, hogy az elítéltek legalább ötven civilt meggyilkoltak.

Mianmarban a hadsereg tavaly február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és letartóztatta az országot de facto vezető, Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít és az általa vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) kormánypárt számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a 2020. novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte meg.

(MTI/Reuters/Kyodo)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG