3p
Obamának és a mögötte álló erőknek öt fontos célja van a Moszkva-ellenes hisztéria felkorbácsolásával. A Trump mögött álló erők szerint ez csupán eltereli a figyelmet a valódi ellenségről: Kínáról. A Republikánus neokonzervatívok mindenesetre teljes mellszélességgel Obama mögött sorakoztak föl.
EPA/JASON SZENES

Két héttel ezelőtt már részletesen írtunk arról az éles belharcról, amely Trump tervezett orosz nyitása miatt robbant ki az amerikai uralkodó körökben. Nos, az elmúlt napokban ez a harc eszkalálódott és az Obama adminisztráció 35 orosz katonai és polgári hírszerzéssel gyanúsított személyt utasított ki.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium kiberbűnözéssel foglalkozó részlegének és az FBI-nak a közös, múlt csütörtöki jelentése hivatott igazolni az elrendelt büntetőintézkedéseket és alátámasztani Washington állításait, miszerint az orosz hírszerzés áll az amerikai választásokkal kapcsolatos hackertámadások mögött.

Mi a célja Obamának?

Az FBI a hackertámadásoknak a Grizzly Steppe nevet adta, ami utalás az akcióban részt vevő, napjaink két leghírhedtebb hackercsoportjára, amelyek Fancy Bear és Cozy Bear néven ismertek. A jelentés nem szolgáltat kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy a hackertámadásokat az orosz katonai hírszerzés (GU), az FSZB vagy a Kreml rendelte volna el. A dokumentum e helyett bűnjeleket és hackercsoportokat sorol fel, amelyeket egy Oroszország által vezettet kiberhadsereg részének tekint.

Káncz Csaba

Obama a büntetőintézkedésekkel öt fontos célt próbál elérni: (1) elterelni a figyelmet arról, hogy Washington vereséget szenvedett Szíriában és Moszkva példátlan módon már a békét szolgáló tárgyalásokra sem hívja meg Asztanába (2) Moszkvára fogni a Demokraták fájdalmas vereségét az elnökválasztáson (3) a lehető legnagyobb károkat okozni Moszkva és Washington kapcsolataiban, hogy Trumpnak herkulesi feladattal kelljen megbirkóznia a normalizálás során (4) Trumpot gyakorlatilag kollaborációval vádolni meg az orosz hírszerzéssel, így delegitimizálni a három hét múlva kezdődő elnökségét. (5) éket verni Trump és a Republikánus Párt közé.

A neokonzervatívok elemükben érzik magukat

Geopolitikai értelemben az Obama mögött álló hatalmi körök a konfrontáció élezésére játszanak Moszkvával, míg a Trump mögött álló erők szerint ez csupán elterelné a figyelmet a valódi ellenségről: Kínáról. Trump és csapatának e mellett meggyőződése, hogy a Demokraták győzelme esetén Obama nem vezetett volna be hasonló büntetőintézkedéseket Moszkva ellen. Az amerikai média zászlóshajói éles szavakkal bírálják a feltételezett orosz kibertámadásokat, mit sem törődve az elmúlt évek hasonló amerikai lehallgatási műveleteivel Angela Merkel telefonja ellen, vagy az ENSZ internet vonalainak kémlelésével.

A Republikánus neokonzervatívok mindenesetre teljes mellszélességgel Obama mögött sorakoztak föl. A korábbi ENSZ nagykövet, John Bolton elégtelennek tartja a szankciókat, szerinte „el kell érni azt, hogy az oroszok érezzék a fájdalmat”. Az amerikai globális hegemónia lánglelkű – de már felettébb hajlott korú – lovagja, John McCain, aki a Szenátus Katonai Bizottságának vezetője, csütörtökre meghallgatást hívott össze a kibertámadásokról, ahol természetesen a feltételezett orosz műveletek fogják vinni a prímet.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG