3p

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőre virradó éjszaka Ankarában az elnökválasztás második fordulójának csaknem végleges eredménye alapján bejelentett győzelmére utalva azt mondta, újraválasztásával Törökország, a nemzet minden része, a demokrácia és az ország teljes 85 milliós népessége is nyert.

Erdogan pontban vasárnap éjfélkor szólalt fel az őt ünneplő, hivatalos adatok szerint mintegy 320 ezres tömeg előtt az államfői palota bejáratánál. Beszédében rámutatott: azzal, hogy az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan tartott május 14-i parlamenti választáson a szavazók a kormányoldali pártszövetségnek többséget biztosítottak a törvényhozásban, Törökországban az államfő kezében összpontosuló végrehajtó hatalmat illetően is kifejezték már szándékukat. Hangsúlyozta, immár félre kell tenni a választási kampány minden vitáját, civakodását, és "ideje a nemzeti célok, a nemzeti álmok érdekében egyesülni". Az elkövetkező napok legsürgetőbb ügye az infláció okozta problémák kiküszöbölése - húzta alá.

Az országában élő nagyjából négymillió menekülttel kapcsolatban Erdogan kiemelte, az ő önkéntes hazatérésük is része a politikájának. Elmondta, eddig csaknem 600 ezer szíriai tért vissza országába, terveik szerint pedig néhány éven belül további egymillió menekült hazatérését fogják biztosítani.

Nyert a demokrácia szerinte. Fotó: EPA/NECATI SAVAS
Nyert a demokrácia szerinte. Fotó: EPA/NECATI SAVAS

Erdogan a beszédében egy másik kérdést érintve leszögezte: az ő vezetése alatt nem lehetséges annak a Selahattin Demirtasnak, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) volt társelnökének a szabadon engedése, aki terrorvádak miatt 2016 novembere óta ül előzetes letartóztatásban.

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) közel végleges, 99,43 százalékos feldolgozottságú adatai szerint Erdogan nyerte az elnökválasztás második fordulóját, és így magát az elnökválasztást, a még fel nem dolgozott szavazatok ugyanis a kialakult eredményen nem változtatnak. Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen, míg az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg. Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie. A köztársasági elnök felhatalmazása öt évre szól. Erdogan 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014-től államfő. Kilicdaroglu 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG