1p
A kormány örömmel értesült arról, hogy az Európai Bizottság (EB) az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket az ügyeket le lehet zárni - közölte a miniszterelnök szóvivője és a kormányszóvivő.

Az ehhez szükséges törvénymódosító javaslatokat a kormány szerdán jóváhagyta, és még a nap folyamán megküldi egyeztetésre az Európai Központi Banknak - tudatta közös közleményben Szijjártó Péter és Giró-Szász András.

Brüsszelben szerdán jelentették be, hogy két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében - az Európai Bizottság folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól. Ez utóbbi ügyben az EB korábban 6 aggályának adott hangot, ebből 5 ügyet sikerült rendezni, az MNB-elnök javadalmazásáról tart még a vita (a 90% tehát itt sem jön ki).

Várjuk a válaszokat
Megkerestük a Miniszterelnökség sajtóirodáját is. Az alábbi kérdésekre várjuk a választ:
- Mi alapján jön ki a 90% az említett ügyek kapcsán?
- Úgy értesülünk, hogy ma az Európai Bizottság napirendjén csak az eddig is gyorsított eljárásban tárgyalt 3 ügy szerepelt, ebből kettő ügyben folytatódik az eljárás, a harmadikban sem szüntették meg - itt sem értelmezhető a 90%.
- Mire vonatkozik ezek alapján a közleményükben szereplő "az Európai Bizottság az általa kezdeményezett ügyek" kitétel?
Megkaptuk a válaszokat >>>

Érthetetlen ugyanakkor, hogy milyen 90%-ről beszél a kormányzati kommunikáció két arca, Szijjártó Péter és Giró-Szász András. A ma napirendre tűzött, eddig is gyorsított eljárásban tárgyalt három eljárásból kettőt új szakaszba léptetnek, az MNB-törvénnyel kapcsolatos eljárást pedig egyelőre jegelik. Ezenkívül az EB több ügyben információkat kért még Budapesttől, melyekkel kapcsolatban aggályai vannak, de kötelezettségszegési eljárást nem indított.

Az Európai Bizottság január 17-én indította meg Magyarország ellen az eljárásokat. Egy hónapot adott a válaszadásra, most pedig a határidőre beérkezett magyar válaszokra reagált. Az uniós eljárásrend értelmében ha a brüsszeli bizottságot nem elégíti ki az indoklással alátámasztott véleményére adott tagállami válasz sem, akkor az ügy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé vihető.
Most, a második szakaszban - az ügyek sürgető voltára hivatkozva - szintén egy hónapot adnak Magyarországnak a válaszadásra, szemben az ilyen eljárások esetében általában szokásos két hónappal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG