A Kormányszóvivői Iroda válaszolt az Európai Bizottság mai döntéseit kommentáló kormányzati reagálások kapcsán felvetett néhány kérdésünkre. Délután Szijjártó Péter és Giró-Szász András egy közös, szűk szavú közleményt juttatott el szerkesztőségünknek, melyben úgy fogalmaztak "a kormány örömmel értesült arról, hogy az Európai Bizottság az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat". Csakhogy a 90% sehogy sem jött ki, így megkérdeztük az érintetteket, mire is gondolnak pontosan.
A kormányszóvivő irodája azt a tájékoztatást adta, hogy "az Európai Bizottság által felvetett kérdések túlnyomó többsége a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozott. Mivel ezeket nem léptetik második fázisba, így jön ki az említett arány". A korábban kiküldött közlemény azonban nem pontosan így fogalmazott. Tegyük tisztába a dolgokat.
Az Európai Bizottság három ügyben indított Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást, ezeket gyorsított eljárásban folytatja le (a feleknek a szokásos két hónap helyett egy hónap áll rendelkezésre a válaszadásra): a bírák korai nyugdíjazása, az adatvédelmi biztos és az MNB függetlensége ügyében. E három eljárásról jelentette be ma az Európai Bizottság, hogy ezek közül kettő a következő szakaszba lép, míg az MNB-vel kapcsolatos eljárásról nem döntöttek, mert újabb információkat kértek be Budapesttől. Ezzel azonban ez az eljárás sem zárul le hivatalosan, nem véletlenül kért még adatok Brüsszel. Az MNB-vel kapcsolatban a Bizottság 6 aggályt fogalmazott meg, ezek közül a kormány 5-re adott megnyugtató választ, míg az MNB-elnök fizetése továbbra is vita tárgya. Ahogy korábban írtuk, így sem jön ki a 90%, de legalább közelítünk hozzá (5/6=83%). Valójában a gyorsított eljárásban tárgyalt ügyek kétharmada újabb szakaszba lépett, egyharmaduk pedig nem zárult meg le pontosan.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

A kormányszóvivő a mai brüsszeli döntésekről, mint "90%-os sikerről" számolt be, utánamentünk, hogyan is jött ki ez az arány. Valamivel beljebb vagyunk, de a kormányzati számtan így is kissé sántít. Egy biztos: a kötelezettségszegési eljárások kétharmadát ma tovább léptették, vagyis nem sikerült meggyőzni Brüsszelt az igazunkról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fájdalmasan indult a kedd a Magyar Telekomnak
körülbelül 1 órája
-
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
2 órája
-
Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
2 órája
-
Erdogan újra provokálja a szomszédjait
2 órája
-
Pirosat kaptak a populisták: itt nem jött össze a kormánybuktatás
3 órája
-
Jászai Gellért a török védelmi ipari vállalat vezérénél járt
3 órája
-
Emelkedett a Brent-olajár, a párizsi tőzsde is tartja magát
3 órája
Mfor.hu Top24
- Van, amikor nem lehet mellébeszélni a magyar gazdaság igazi helyzetéről
- Nagy Márton növelné a mesterséges intelligencia felhasználását a vállalatoknál
- Megvan, pontosan milyen korrupciós pénzek elfogadásával vádolják Kiss Lászlót
- Lesújtott az amerikai pöröly, és Magyarországot sem kerüli el
- Nincs mese: megbuktatták a miniszterelnököt, jön a váltás Európa egyik kulcsországában
- Beszólt Trump a magyar kormánynak, vagy sem? Szijjártó Péter elárulta
- Nézze csak, merre szédelgett a forint!
Makro / Külgazdaság
Megmerevedtek a frontok Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:30
A fogyasztói árak augusztusban ugyanúgy átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, mint júliusban.
Makro / Külgazdaság
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:29
Nyelvvizsgára kellett volna jelentkeznie azoknak az orosz állampolgároknak, akiknek október 13-ig el kell hagyniuk Lettországot. Jövőre további 3400 ember költözhet kényszerből.
Makro / Külgazdaság
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 06:58
A moldáv kémelhárítás korábbi vezetője a magyar fővárost látta ideálisnak arra, hogy belarusz hírszerző tisztekkel találkozzon. Hétfő délután fogták el.
Makro / Külgazdaság
Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.
Makro / Külgazdaság
A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság
Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság
Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.
Makro / Külgazdaság
Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság
Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban.
Heti top
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Újabb oligarchákat szedne le az EU szankciós listájáról az Orbán-kormány 2025. szeptember 4. 16:41
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Fájdalmasan indult a kedd a Magyar Telekomnak
A Mol és a Richter nyitotta pluszban a kereskedést.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
Az izraeli hadsereg (IDF) Gázaváros elhagyására szólította fel a palesztinokat.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
Nyekkentek az argentin piacok.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Elkészült a legperspektivikusabb munkahelyek listája, milyen szakmát érdemes választani
12:24
-
Megvan a pontos szám: ennyit kell kapniuk a nyugdíjasoknak novemberben
11:57
-
Tudjuk, mit csinált idén nyáron
11:31
-
Megérkezett a teljesen elektromos Mercedes-Benz GLC
11:09
-
A külföldi befektetők kormányváltásra tippelnek
10:50
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
2025. szeptember 9. 06:58
-
Órákon belül megbukhat a miniszterelnök Európa egyik kulcsországában
2025. szeptember 8. 14:32
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Nem akárki érkezik Magyarországra
2025. szeptember 8. 13:59
-
Furcsa részlet derült ki a Lengyelországban lezuhant drónról
2025. szeptember 8. 15:34
