2p
Nem igazolódtak be azok az előzetes félelmek, hogy az olaj ára tartósan magas szinten ragad be a szaúdi olajlétesítmények ellen intézett támadás miatt. Kedden már mind a Brent, mind a WTI világpiaci ára csökkent.

A csökkenés betudható a gyenge európai és japán feldolgozóipari adatoknak, illetve annak, hogy a szaúdi olajlétesítmények elleni támadás okozta károkat a tervezettnél korábban sikerült helyreállítani.

Röviddel 13 óra után az északi-tenger Brent olajfajta hordónkénti ára 1,37 százalék (95 cent) csökkenéssel, 63,82 dolláron állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 73 cent (1,12 százalék) eséssel, 57,91 dolláron állt.

Az olajlétesítmények ellen tíz napja, szeptember 14-én szombaton végrehajtott támadást megelőző utolsó kereskedési napon, pénteken a Brent 60,15 dolláron zárt, az azóta eltelt időszakban a csúcsa 69,02 dollár volt, amit szeptember 16-án állított be.

A támadás következtében a szaúdi Saudi Aramco állami olajtársaság termelése mintegy a felével, napi 5,7 millió hordóval csökkent. A Reuters értesülése szerint a kisesett termelésnek már több mint 75 százalékát sikerült helyreállítani, a támadás előtti szintet pedig a jövő héten érik el ismét.

A támadást követő napokban sokan még arra számítottak, hogy hónapokat vesz igénybe a termelés helyreállítása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG