1p
A Világbank elnöke szerint Németországnak kell Európát kivezetnie a válságból.

Egy helyi idő szerint csütörtök esti washingtoni rendezvényen az amerikai Robert Zoellick ennek kapcsán Németország történelmi feladatáról beszélt. "A történelem Németországot olyan feladattal ruházta fel, amely nem könnyen teljesíthető" - fogalmazott a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője. A Világbankot 2007 júliusa óta vezető Zoellick szerint ugyanakkor Berlinnek nincs más választása, csak az, hogy Európa vezető gazdasági hatalmaként kamatoztassa befolyását. A válság megoldásával kapcsolatos döntéseket csakis az európaiak hozhatják meg, és Németországnak vállalnia kell a vezető szerepet - tette hozzá.

Robert Zoellick, a Világbank elnöke



"A németeknek igazuk van"

A Világbank vezetője egyúttal támogatásáról biztosította a takarékossági, illetve konszolidációs politikát célzó német követeléseket. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a németeknek igazuk van, amikor a pénzügyi konszolidáció és a szerkezeti reformok szükségességét hangsúlyozzák.

Zoellick szerint továbbra is széles a megoldások lehetősége, egyedül a pénz azonban nem elegendő. Az olyan országoknak viszont, mint Spanyolország vagy Olaszország, a komoly reformokhoz szükségük van nemzetközi támogatásra - jelentette ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG