3p

Az Európai Unió 2027 végéig meg kívánja valósítani az „egy Európa, egy piac” célt – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a belgiumi Bilzenben csütörtökön.

Az Európai Tanács tagjainak informális, kihelyezett ülését követően von der Leyen közölte: az Európai Tanács márciusi ülésére bemutat egy részletes ütemtervet és cselekvési tervet, amely konkrét határidőket és célkitűzéseket tartalmaz az egységes piac elmélyítésére.

A dokumentumot a bizottság mellett a két társjogalkotó, az Európai Tanács és az Európai Parlament is elfogadná.

Az elnök ismertetése szerint az intézkedéscsomag öt pillérre épül. Elsőként az adminisztratív terhek csökkentését emelte ki. Tíz úgynevezett „omnibusz” jogszabálycsomagból hármat már elfogadtak, hét még tárgyalás alatt áll. Ezek évente mintegy 15 milliárd euróval mérsékelhetik a vállalkozások terheit – mondta. Hozzátette: felülvizsgálják az uniós joganyagot, fellépnek a tagállami túlszabályozás ellen, valamint időkorlátos rendelkezéseket vezetnek be a jogszabályokban.

Von der Leyen: egy Európa, egy piac
Von der Leyen: egy Európa, egy piac
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Második pillérként az egységes piac megerősítését nevezte meg. Ennek része az úgynevezett „28. rendszer”, amely lehetővé tenné, hogy a vállalkozások 48 órán belül, teljesen digitálisan, egységes szabályok szerint alapíthassanak céget az EU-ban. A cél egy mély európai tőkepiac létrehozása is a megtakarítási és befektetési unió keretében. Amennyiben júniusig nem történik elegendő előrelépés, a tagállamok megerősített együttműködés keretében is továbbléphetnek – jelezte.

Von der Leyen beszélt az európai „bajnokvállalatok” szükségességéről is. Ennek érdekében áprilisban bemutatják az új fúziós iránymutatások tervezetét, valamint előkészítik az ipari gyorsítást célzó törvényt, amely stratégiai ágazatokban európai preferenciát tartalmaz majd.

Harmadik pillérként az egységes energiapiac kiépítését említette. Erősíteni kívánják az elektromos hálózatokat és a határokon átnyúló infrastruktúrát.

A piaci modell kapcsán rámutatott: tavaly a megújuló energia átlagosan 34 euróba került megawattóránként, a nukleáris 50-60 euróba, míg a földgáz 100 euróba. A jelenlegi árképzési rendszer felülvizsgálatáról a következő csúcstalálkozón terjeszt elő javaslatokat, emellett napirenden lesz az ETS-rendszer felülvizsgálata is.

Hozzátette: negyedik pillérként a bizottság elő kívánja mozdítani a digitális hálózatokra vonatkozó törvényt, valamint egy európai üzleti tárca bevezetését, amely egységes digitális azonosítást és egycsatornás ügyintézést biztosítana a vállalkozások számára az EU egész területén.

Végül a kereskedelemről szólva az elnök hangsúlyozta: a tagállami vezetők támogatják az újonnan megkötött megállapodások – Indonézia, a Mercosur-országok, India és Svájc – mielőbbi végrehajtását, valamint további egyezmények előmozdítását az ASEAN-országokkal, az Öbölmenti államokkal és Ausztráliával.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG