2p

Romániában a jelentős költségvetési hiány miatt részben megszorító költségvetést terjeszt a kormány a parlament elé.

Az állam karcsúsítása és jelentős beruházások szerepelnek Románia 2025-ös költségvetésében – idézte a Maszol – Új Magyar Szó romániai magyar nyelvű hírportál Tánczos Barna pénzügyminisztert. A tárcavezető Marcel Ciolacu kormányfővel egyeztetett a büdzséről. Sajtóinformációk szerint a találkozó napirendjén szerepelt a nyugdíjasoknak nyújtandó egyszeri nyugdíj-kiegészítés is.

Tánczos Barna január utolsó napjaiban mutatta be az idei költségvetés tervezetét. „Az államnak elsősorban a saját kiadásait kell csökkentenie. Ennek megfelelően az Elnöki Hivatal költségvetése tíz százalékkal, a szenátusé öt százalékkal, a képviselőházé kilenc százalékkal csökken” – írta Facebook-oldalán az RMDSZ pénzügyminisztere.

A megszorítások ellenére javítani akarják az infrastruktúrát és a közszolgáltatásokat. A Tanügyminisztérium költségvetése 10 százalékkal növekszik, a Közlekedési Minisztérium 20 százalékkal több forrást kap, az Egészségügyi Minisztérium költségvetése 50 százalékkal nagyobb lesz 2024-hez képest. A környezetvédelmi tárca 51 százalékos emelést kap. Ezek a források biztosítják például a Szeben–Pitești, Szeben–Fogaras, Focșani–Bákó, Ploiești–Buzău, Buzău–Focșani autópályaberuházások folytatását, valamint vasúti vonalak rehabilitációját. Új finanszírozást kapnak a regionális sürgősségi kórházak építési projektjei (Craiova, Iași, Kolozsvár), és jelentős forrásokból épülhetnek víz- és csatornahálózatok, illetve a szelektív hulladékudvarok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG