2p

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.

Cél, hogy ez a pénz azoknál a vállalkozásoknál hasznosuljon, amelyek fejlesztenének, de eddig a hiányzó forgótőke vagy a hitel után fizetendő kamat visszatartotta őket – mondta.

Felidézte, szeptemberben mintegy 800, többségében vidéki turisztikai vállalkozás juthatott egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz. Úgy fogalmazott, most a teljes kis- és középvállalkozói kör következik, Budapesten és vidéken, a mikrovállalkozásoktól a középvállalatokig.

A kkv-szektor enyhén romló harmadik negyedéves várakozásairól bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

Kapitány István hozzátette: két lépésben valósítják meg a programot, az első azoknak szól, akik már beadták a forgóeszköz hitelkérelmüket, számukra 30 milliárd forinttal bővítik a hitelkeretet. A második lépés a fejlesztésről szól, aki gépet venne, bővítene, digitalizálna, energiát takarítana meg, az nulla százalékos beruházási hitelt vehet igénybe.

A nagyobb beruházásokhoz beszállítóknak és az exportálóknak akár 1 milliárd forint is elérhető. Az igényléseket az MFB Pont Plusz irodákban lehet benyújtani, a pontos részletekről a Magyar Fejlesztési Bank weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Kapitány István neve október 14-én szerdán sűrűn forog a sajtóban. Korábban mi is arról cikkeztünk, hogy lemondott az egyik államtitkára, a HVG információi szerint pedig a tárcavezető lemondása is felmerült, amit a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM), valamint maga az érintett is cáfolt. A témáról bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG