3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A szén ára nagyot esett az utóbbi időben, éppen azért, mert a fejlettebb országokban már ciki szénerőművet üzemeltetni az óriási szennyezés miatt. Igen ám, de így a szegényebb országoknak csábító a szénégetés, és ez tragikus következményekkel jár. A világ négy legrosszabb levegőjű városa egy országban található.

Az ország kontinensnyi méretű, és a második legnépesebb (rövidesen az első lesz). Indiáról van szó, ahol igen magas a gazdasági növekedés, ezzel párhuzamosan nő az elektromos áram iránti igény. Épültek is komoly kapacitások, de némelyik kihasználatlanul áll. Új Delhi mellett épült egy 780 millió dolláros modern gázerőmű, amely a Bloomberg szerint hétfőn kapacitásának csak hatodán működött, miközben egy, ugyancsak a város melletti szénerőmű teljes gőzzel ment, a város áramellátásának legnagyobb részét adva.

Az olcsó szén átka

Felmerül a kérdés, hogy lehet ez, mikor a város fuldoklik a szennyezett levegőben. A gáz égetése ugyan széndioxid kibocsátással jár, ami ellen ugyancsak próbál a világ fellépni, de egy modern gázerőmű ezen túlmenően lényegében semmilyen káros anyagot nem bocsát ki, míg a szén égetése a lehető legszennyezőbb. A magyarázat egyszerű: a szén ára alacsony, Indiában nagy mennyiségben áll rendelkezésre, így sokkal olcsóbb azt égetni, mint a gázt.

India áramtermelési kapacitásai 8 százalékban gázra, 62 százalékban szénre épülnek. Ennek a nem túl nagyarányú gázkapacitásnak is csak a negyedét használták ki tavaly. Az ár mellett a belföldi gázkitermelés és az import időnkénti nehézségei is közrejátszanak. A kormány márciusban felszabadította a mélytengeri lelőhelyeken kitermelt gáz nagykereskedelmi árát, azt remélve, hogy így a helyi cégek növelik a kitermelést, esetleg a multik, mint a Chevron vagy az Exxon is kedvet kapnak.

Fuldokló város

Az gázerőműnek tehát megfelelő áron kellene megfelelő mennyiségű gázt kapnia, és akkor a város áramigényének harmadát tudná fedezni. A jelenlegi árak mellett az erőmű kilowattóránként 5 rúpiáért állítja erő az áramot, miközben az országos piaci átlag mindössze 2 rúpia.

Új Delhi szmogban. Forrás: flickr.com

A szénerőmű károsanyag kibocsátása a 18-szorosa a város teljes járműforgalma általi szennyezésnek, pedig önmagában az is tetemes. Így nem véletlen, hogy Új Delhi a világ legszennyezettebb levegőjű városa a WHO 2014-es adatai szerint, ráadásul a világ első 4 legszennyezettebb levegőjű városa is Indiában található.

Modi miniszterelnök a megújuló energiák felhasználásának gyors növelését szeretné, de addig is megpróbál cseppfolyós gázt importálni az ország számára. A 62 százalékos szén-, és 8 százalékos gázarány mellett 15 százalék a vízi erőművek által termelt energia, 13 százalék a megújulók, és 2 százalék az atomenergia aránya az áramtermelésen belül.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 17:29
Nem fogadta jól a magyar miniszter az Európai Tanács döntését. De még nincs vége a játszmának?
Makro / Külgazdaság Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:38
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:31
Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az orosz gáz importja.
Makro / Külgazdaság 340 milliárdot adna a magyar kormány magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:18
Innovációra és kutatásra. Hét pályázati konstrukciót is meghirdettek.
Makro / Külgazdaság Elmondta Varga Mihály, mikor lehet eurónk – és hogy miként állnak az MNB-alapítványok ügyei
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 13:56
Az euró bevezetése előtt még lenne egy kis dolga a kormánynak. Az alapítványoknál leginkább kármentés zajlik, hangzott el többek között a jegybankelnök meghallgatásán.
Makro / Külgazdaság Szívhez szóló beszédet mondott Szijjártó Péter az uniós tanácsülésen – de ez elég lesz az orosz energiaimport megtartásához?
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 13:28
Vétójog híján az érzelmekre hatni és érvelni is próbált a magyar miniszter az orosz energia importja mellett.
Makro / Külgazdaság Könnyek szöknek a szemünkbe, ha meglátjuk, mennyivel nőtt a lengyel ipar
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 11:10
Jelentős növekedésről számolt be a lengyel hivatal – majdnem pont akkoráról, mint amekkorát a magyar ipari termelés zuhant.
Makro / Külgazdaság Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 08:32
A világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen is sikeres támadást indított Ukrajna. Oroszország egy szénbányát vett célba.
Makro / Külgazdaság Így jár, aki kilép az Európai Unióból
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 06:42
A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
Makro / Külgazdaság Roham a kedvezményes hitelekért: 1100 kkv már lépett – Klasszis Podcast az NGM államtitkárával
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. október 20. 05:44
A Klasszis Podcastban Szabados Richárddal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárával beszélgettünk, annak apropóján, hogy a kormány október 6-ától a kis- és középvállalkozások számára is 3 százalékos kamattal teszi elérhetővé az addig 4,5 százalékos likviditási hitelt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG