4p
Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden Madridban.
Pedro Sanchez (EPA/Emilio Naranjo)

Spanyolországnak egy stabil kormányra van szüksége. (...) A szavazatok kijelölték az egyetlen utat, azt amelyen most együtt indulunk el a Spanyol Szocialista Munkáspárt és az Unidas Podemos

- fogalmazott az előzetes együttműködési megállapodás nyilvános aláírása után Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő, a PSOE főtitkára.

Négy évre szól

Felidézte, hogy a két párt korábban, az áprilisi választások után nem tudott megállapodni a kormányzati együttműködésről, és tudatában vannak annak, hogy ezzel sok választónak csalódást okoztak.

Ez a kormány az ország haladásáért fog dolgozni

- jelentette ki hangsúlyozva, hogy  szellemiségébe nem fog beleférni a gyűlölet és a spanyolok közötti szembenállás.

Pedro Sánchez kiemelte azt is, hogy az aláírt megállapodás négyéves kormányzati ciklusra szól. A stabil, fenntartható parlamenti többség megszerzése érdekében egyeztetéseket kezdenek a többi párttal.

Számítunk minden politikai erő nagylelkűségére és felelősségére

- jegyezte meg.

Társadalmi igazságosságot ígérnek

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője hangsúlyozta: egy progresszív kormányt kívánnak létrehozni, amely kombinálja pártja bátorságát a szocialisták tapasztalatával és a területi krízis leküzdéséért, valamint a társadalmi igazságosságért dolgozik.

Itt az idő hátrahagyni bármiféle szemrehányást és vállvetve dolgozni a történelmi feladaton, amely előttünk áll

- fogalmazott a politikus.

Hozzátette: a következő hetekben kidolgozzák a kormányprogram részleteit és a koalíciós kabinet felépítését is.

A parlament épületében aláírt előzetes koalíciós megállapodásban meghatározták az új kormány legfőbb cselekvései területeit. Eszerint céljuk a foglalkoztatás javítása, a korrupció elleni harc, a közszolgáltatások védelme különösen az oktatásban és az egészségügyben.

Egyebek mellett a nyugdíjak fenntarthatósága és értékállósága, a lakhatási jog garantálása, a kis- és középvállalatok erősítése, az euthaznáziához való jog és a vidék elnéptelenedésének visszafordítása is helyet kapott a nyilatkozatban.

Mi lesz Katalóniával?

Külön pont érinti Katalóniát, amely a két párt között az egyik legvitásabb kérdésnek számít, mivel a PSOE elutasítja, az Unidas Podemos támogatja a függetlenségi népszavazás megrendezését.

A dokumentumban az szerepel: a spanyol kormány számára prioritás az együttélés biztosítása Katalóniában és a politikai élet normalizálása. Ennek érdekében fokozni fogja a párbeszédet és keresni a megértést, de mindig az alkotmány keretein belül maradva.

Aggódik a Néppárt

Aggasztónak nevezte a PSOE és az Unidas Podemos megállapodását Pablo Casado a legnagyobb ellenzélki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, hangsúlyozva, hogy semmilyen módon nem támogatják a tervezett koalíciót.

Most Sánchez nyilvánvalóvá tette, hogy jobban kedveli a baloldali radikalizmust

- mondta a pártelnök, aki szerint ezzel végleg bezárult az ajtó egy esetleges szocialista és néppárti együttműködés előtt.

Hozzátette: Sánchez nem képviseli a "történelmi", "józan" szocialista pártot, amelynek szerinte sürgősen "vissza kellene térnie".

Számos kis pártra is szükségük lesz

Ahhoz, hogy a koalíciós kormány megalakulhasson további pártok támogatása szükséges,  kettejüknek ugyanis összesen 155 mandátuma van a 350 fős parlamentben. A miniszterelnök-jelölt megválasztásához első körben 176 támogató szavazat szükséges.

A PSOE és az Unidas Podemos a tavaszi választások után hónapokig tárgyalt egymással egy kormányzati együttműködésről, de az végül az akkori kölcsönös bizalmatlanság és a tárcák elosztásáról szóló vita miatt kudarcba fulladt.

Mivel a PSOE nem kapta meg kisebbségi kormányához a támogatást a parlamenttől, új választást kellett kiírni, amelyet múlt vasárnap rendeztek meg.

Ennek eredményeként a kormányalakítási lehetőségek tovább nehezedtek. 16 párt került be a törvényhozásba, így jóval széttagoltabb lett a politikai spektrum.

Ráadásul a PSOE-nak és az Unidas Podemosnak kevesebb mandátuma van mint tavasszal. A számítások szerint hét kisebb párt támogatását kell megszerezniük programjukhoz, ha nem akarnak a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni, ahogy azt nyilatkozta hétfőn José Luis Ábalos, a szocialista párt szervezeti titkára.

Háttéranyagaink a témában: Újabb európai ország rendült meg – hol lesz ennek a vége?, Totális patthelyzet fenyeget az EU egyik legfontosabb államában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG