1p
Durván visszaesett tavaly a magyar gazdaság, a nemzetgazdasági miniszter szerint így is jöhet idén a növekedési fordulat. Ehhez négy tényező megfordulása kell és hogy tanuljunk a korábbi hibákból.

A nemzetgazdasági miniszter korábban kifejtette azt az újfajta szemléletet, miszerint csak az 1%-os csökkenést meghaladó GDP-visszaesés számít recessziónak (s ugyanígy: az ennél nagyobb GDP-pluszt nevezhetjük csak növekedésnek): a Heti Válaszban ma megjelent írásában Matolcsy György elismerte, tavaly 1,5%-kal csökkent a gazdaság.

Tanulni kell a múlt hibáiból - mondja a gazdasági miniszter. Fotó: kormany.hu



Szebb napoknak kell jönnie
Az elemzők szerint mélyülhetett a recesszió, de éles fordulhat következhet az idei év első negyedében. Részletek >>>

A tárcavezető szerint a recessziót 4 okra lehet visszavezetni: 1 százaléknyi csökkenést vitt el az aszály, közel 500 milliárd forintnyi uniós forrás nem áramlott be a gazdaságba, a fogyasztás 3%-os visszaesése szűkülő belső piacot hozott, a "zömében külföldi tulajdonú bankok" pedig több ezer milliárd forintnyi hitelforrást vontak ki a magyar gazdaságból - írja a tárcavezető. Matolcsy szerint ha négy tényező megfordul, akkor bekövetkezik 2013-ban a várt növekedési fordulat. Ez utóbbi pedig fogyasztási és beruházási fordulatból áll majd össze. A gazdasági miniszter szerint a három német autógyár felfutása, az uniós forrásokból idén beáramló 1500 milliárd forint, a rezsicsökkentés (júliusban jön ennek második üteme) után a családoknál maradó elkölthető jövedelem valamint az élénkülő hitelezés miatt 2013 a gyarapodás éve lehet.

A gazdasági miniszter szerint "szerencsés év lehet számunkra ez az év", a növekedés gyarapodást is hoz magával. A tárcavezető szerint ehhez valóban szükség lesz szerencsére is, például remélhetőleg nem lesz akkora az aszály, mint tavaly volt.

Matolcsy szerint a magyarok a sikert az anyagi gyarapodásban mérik, ezért is volt könnyű őket behúzni a devizaadósság csapdájába. De a leckéből tanultunk, reméli a miniszter, szerinte hitelt csak megtérülő beruházásokra lehet felvenni, méghozzá akkor ha hozzáférünk majd olcsó forinthitelekhez. Matolcsy szerint "ha így lesz, gyarapodunk és emelkedünk".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG