1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A tavalyi ipari termelési adatok alapján 2012 utolsó negyedévében 1,5 és 2,2 százalék közötti mértékben eshetett vissza a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon az ING és a TakarékBank elemzői szerint, akik ugyanakkor úgy vélik, hogy 2013-ban már kijöhet a recesszióból a gazdaság.

Mélyül a recesszió

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált adatai szerint tavaly decemberben 7,6 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest.

1,5%-os lehet az éves visszaesés
Durván visszaesett tavaly a magyar gazdaság, a nemzetgazdasági miniszter szerint így is jöhet idén a növekedési fordulat. Ehhez négy tényező megfordulása kell és hogy tanuljunk a korábbi hibákból. Részletek >>>

Suppan Gergely, a TakarékBank szenior elemzője kiemelte, hogy az előző hónaphoz viszonyítva 2,5 százalékkal zsugorodott az ipari termelés, így már a harmadik hónapja mutat visszaesést. A negyedik negyedévben az ipari termelés 4 százalékkal múlta alul a harmadik negyedévit, ami a recesszió mélyülését mutatja a szakértő szerint. Az igen gyenge hazai ipari termelés követi, illetve felülteljesíti a régiós trendet, mivel a cseh ipari termelés 12,5, a lengyel pedig 10,6 százalékkal zuhant decemberben - hívta fel a figyelmet Suppan Gergely.

Éles fordulat jöhet

Suppan Gergely

Januárban és februárban éles fordulatra számít a szakértő, mivel a Suzuki visszatért a kétműszakos termeléshez, a Mercedes elkezdte a CLA gyártását, valamint februárban elindul a termelés a General Motors szentgotthárdi motorgyárában is.

Suppan Gergely szerint a kilátásokra nézve bíztató a német bizalmi indexek javulása, valamint az ipari új rendelésállomány novemberi meredek megugrása. Hozzáfűzte: a tavalyi 1,7 százalékos csökkenés után idén az Audi győri üzemének elindulásával, a Mercedes üzem kapacitásának felfutásával, bázishatások miatt és némileg kedvezőbb külső kereslet mellett 3,5 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása.

Csak legyen jó idő!

A Takarékbank elemzője szerint az ipari termelési adatok alapján 2012 utolsó negyedévében 2,2 százalékkal eshetett vissza a GDP, a harmadik negyedévhez képest pedig 0,5-1 százalékkal zsugorodhatott a magyar gazdaság, vagyis a technikai recesszióból nem sikerült kijönni.

Suppan Gergely ugyanakkor hozzátette, hogy 2013 első negyedévében jelentős "visszapattanás várható", és bár az első negyedévben még nem lesz GDP-növekedés, később az évben már pluszba fordulhat a gazdaság. Emellett pozitív "kockázatként" tekintenek a mezőgazdaságra, amelynek pozitív változását bár nem építettek be előrejelzésükbe az időjárás változékonysága miatt, de a kedvező idő még feljebb húzhatja a növekedést - mondta. 

Betettek a gyárleállások

Németh Dávid

Németh Dávid, az ING elemzője szerint várható volt, hogy éves összevetésben visszaesik az ipari termelés, bár kisebb zsugorodásra számítottak. Kedvezőtlennek nevezte, hogy havi szinten is folytatódott a visszaesés. Ennek oka a szakértő szerint egyrészt a tavaly év végi gyárleállások, valamint a kedvezőtlen európai konjunktúra.

A tavaly év végi ipari termelési adatok megerősítik azt a félelmet, hogy a GDP jelentősen visszaesett 2012 utolsó negyedévében - hívta fel a figyelmet Németh Dávid, hozzáfűzve, hogy ezek alapján 1,5 százalékkal vagy annál még nagyobb mértékben is eshetett a GDP a tavalyi utolsó negyedévben 2011 azonos időszakához képest.

Az ING elemzője idén az év elején már fellendülést vár az ipari termelésben, amely 2013-ban összességében 3 százalék körül bővülhet tavalyhoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG