4p
A meglepő szám egyelőre egy ágazati minimálbér lenne a turizmusban és vendéglátásban, és még csak szakszervezeti szinten egyeztetnek róla, de könnyen valósággá válhat jövőre. Követhetik-e más iparágak ezt az irányt, vagy jön-e a kíméletlen harc a munkaerőért? Mi kellene ahhoz, hogy ilyen magas legyen az országos szint?

A 240 ezres szám a Magyar Idők cikkében hangzott el, és ott az akár szócska, is, ami mint tudjuk, sokszor egy ügyes reklámtrükköt takar. Itt azonban úgy tűnik, komolyan gondolják a dolgot, hisz a bérek már most is ezen a szinten vannak, a piac már kikényszerítette, hisz különben minden szóba jöhető dolgozó Ausztriában lenne már. Ami viszont lényeges lenne a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság szerint, hogy a jövedelmek ki is fehéredjenek: a munkaerőért folytatott versenybe ne tudjanak olyanok beszállni, akik most még zsebbe fizetik a jövedelem egy részét, így megkerülve a közterhek megfizetését.

Piaci árazás

Ami az összeget illeti: mondhatnánk, reálisan határozták meg abból a szempontból, hogy ezen a szinten van munkaerő kínálat. Régóta mondjuk, hogy a fejlett nyugati bér feléért lehet itthon tartani a munkaerőt, márpedig a 240 ezer forint az közel 800 euró, a német, osztrák és még néhány más, a magyar munkaerőt vonzó ország szintje 1500 euró. Ráadásul ez a szint már a görög és portugál minimálbért is meghaladja, a spanyolt pedig közelíti.

Országos helyzet

Az összeg tehát szép, és ráadásul az adott szektor nagyjából el is bírja, leginkább azért, mert értékesítési árai már érdemben nem maradnak el a magas bérű országokétól, így kitermelhetőek, ezt valóban csak az rontja, ha nem adózó versenytársak rontják a piacot. A probléma ott van, hogy más ágazatokban is ez lenne a megfelelő minimálbér, csakhogy ez ebben a pillanatban megvalósíthatatlan. Az ország egy főre eső GDP-je vásárlóerő-paritáson ugyan eléri, sőt kicsit még meg is haladja a német és az osztrák szint felét, így ez a bér esetében is indokolt lenne, csakhogy nominálisan, tényleges összegben kifejezve a helyzet sokkal rosszabb, hála a mélyen alulértékelt forintnak.

A tényleges egy főre jutó GDP értékünk kb. 13 ezer dollár, míg a német adat 42, az osztrák 44 ezer, vagyis a miénk csak 30 százaléka az említett két országénak. Ebből adódóan a reális bérszint, és így a minimálbér is így aránylik egymáshoz, vagy legalábbis nem sokban tér el, így viszont csak legfeljebb 500 eurós minimálbér adódik (ez még mindig több mint a jövőre érvényes 137 500 forint, ha csak nem jön egy kis forinterősödés).

Hogy lehetne mégis ennyi?

Így ahhoz, hogy a 240 ezer forintos minimálbér megvalósulhasson, vagy kell egy jelentősebb áremelkedés (az árakba lényegében beépül az erősen megemelkedő munkabér, ugyanakkor az árszínvonal közelíti a nyugat-európait), vagy egy jelentős forintfelértékelődés, utóbbi esetben viszont nem is kell a 240 ezer forint, a lényeg, hogy a minimálbér 750-800 eurót érjen. Ez az általunk nagyjából reálisnak tekintett 270 forintos euró árfolyam mellett már csak 210 ezer forint lenne, amitől a 180 ezer forintos garantált bérminimum jövőre már nem lesz olyan messze, bár a minimálbérnek még hosszú lenne az útja.

Gyenge a forint

Hogy érzékeltessük a forint alulértékeltségét: míg a magyar egy főre jutó GDP adat 13 ezer dollár, a szlovák 16,5 ezer, az észt, a görög és a cseh 18, a portugál 19 ezer. Reálértékben messze nem állnak ennyivel jobban nálunk, sőt a görögök rosszabbul állnak (a görög 26,6, a miénk 28, portugál 29, a szlovák 31, a cseh 33 ezer dollár). A forint tehát még a szomszédokhoz képest is alulértékelt jó 10 százalékkal, de miután a cseh korona is alulértékelt, ez a szám inkább több. De mi is lenne a vendéglátósokkal, ha felértékelődne a forint? Jól járnának, megmaradna a 240 ezer forint, vissza már nem veszik tőlük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG