3p
Megérkezett a kamatdöntő ülés előtti gazdasági összegző, amely szerint továbbra sem indokolt a kamatemelés.

A gazdasági aktivitás valamelyest erősödött, a foglalkoztatás javult, a bérek mérsékelt emelkedést mutattak az elmúlt két hónapban az Egyesült Államokban - állapította meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán kiadott szubjektív gazdasági helyzetjelentésében, a "Bézs Könyvben".

Mi az a Bézs Könyv? A Fed évente nyolc alkalommal állítja össze gazdasági hangulatjelentését a 12 regionális Fed illetékeseinek a mértékadó helyi gazdasági szereplőkkel lefolytatott interjúi alapján, amelyet rendszeresen a kamatdöntő ülések előtt publikálnak.

A február végétől márciusig terjedő időszakot lefedő mostani jelentés összességében valamivel kedvezőbb képet fest az év első két hónapjáról március elején kiadott idei első felmérésénél. A felvázolt összkép alapján azonban a mostani jelentés sem tenne indokolttá egy újabb kamatemelést a Fed következő, április végi kamatdöntő ülésén. A mostani Bézs Könyvet a Chicago Fed állította össze.

Az adatok nem rosszak

A felmérés szerint gazdasági aktivitás a régiók többségében, vagyis 12-ből 11-ben növekedett, mégpedig a megszokott szóhasználat szerint "mérsékelt" vagy "szerény" ütemben, illetve az egyik régió, Richmond esetében "számottevő" mértékben.

A foglalkoztatási helyzet javult, a munkanélküliség csökkent, és egy kivételével minden régióban emelkedtek a bérek. A stagnáló bérek jelentették eddig az infláció növekedésének az egyik akadályát. Az amerikai GDP mintegy kétharmadát adó lakossági fogyasztás növekedett a régiók többségében. A kiskereskedelmi forgalom szintén emelkedett, és a kiskereskedelmi ágazat összességében is bizakodóan tekint a forgalom várható alakulása elé.

A feldolgozóipari aktivitás is erősödött valamelyest, az ágazat várakozásai azonban a jövőbeni kilátásokat illetően meglehetősen vegyesek. A vállalati beruházások növekedtek valamelyest, termelőkapacitás-bővítő beruházások azonban csak elvétve fordultak elő. A lakásépítés fellendülést mutat, mégpedig San Francisco, Cleveland és Boston régiókban "jelentős" mértékűt.

Az alacsony nyersanyagárak változatlanul nehezítik azonban az energiaipar, a bányászat és a mezőgazdaság helyzetét. Az olaj és gáztermelés az alacsony árak miatt tovább csökkent, de egyes régiókban már arról számoltak be, hogy "a csökkenés elérte az alsó határát".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG