2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Oroszország egyes területein 150 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. Egy kormánypárti képviselő azt tanácsolta az embereknek, hogy ha nincs elég pénzük az élelemre, egyenek kevesebbet – írja a napi.hu.

Megint elszállt az orosz infláció a moszkvai legfőbb ügyész hivatalának jelentése szerint. Mint a RIA Novosztyi beszámolt róla, a hivatal január 20 és 23 között folytatott vizsgálatokat, és megállapította, hogy az alapvető élelmiszerek, mint a hús, hal, tej, étolaj, cukor, sajt és burgonya ára 10-150 százalékkal emelkedett a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az elemzők szerint itt érezhetőek a szankciók, mivel az áremelkedés főleg azokat a termékeket érintette, amik behozatalát  Oroszország válaszul a nyugati büntetőintézkedésekre, megtiltotta.

A The Moscow Times emlékeztetett arra, hogy az élelmiszerárak inflációja tavaly 15 százalékot ért el az embargó okozta hiány és a rubel értékvesztése miatt.

A pénzromlás mértéke pedig idén tovább gyorsul, Alekszej Vegyev gazdasági miniszterhelyettes szerint a tavalyi 11 százalék után elérheti a 15-17 százalékot.

A tavaly 41 után idén eddig további 16 százalékot zuhant a rubel árfolyama a dollárhoz képest.

Hiányzik az az import, egyre jobban…

Vlagyimir Putyin elnök kabinetfőnöke, Szergej Ivanov közölte, hogy az ügyészek feladata az üzemanyagok, az élelmiszerek és a gyógyszerek árának ellenőrzése. Az orosz törvények felhatalmazzák a kormányt az árak befagyasztására, ha a "társadalmilag fontos" termékek ára 30 nap alatt több mint 30 százalékkal emelkedik. Az ellenlépések közé tartozik, hogy a rekord nagyságú termés ellenére a mezőgazdasági minisztérium korlátozta a gabona exportját a kenyér árának védelmében, és ösztönzőket ajánlott fel a mezőgazdaságnak, különösen a tejtermelőknek, hogy segítsenek pótolni a kitiltott importot.

Elment az esze?

Egyszerűbb megoldást kínált a lakosság problémáira az uralkodó Egyesült Oroszország párt egyik képviselője, Ilja Gaffner: ha nincs elég pénzük élelmiszerre, egyenek kevesebbet!

Az általa képviselt szverdlovszki körzetben 25 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, ami szerinte nem olyan rossz. Mint mondta, az oroszoknak már többször kellett szembenézniük a faggyal és az éhínséggel, és különben is, a koplalásnak áldásos egészségügyi hatásai vannak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG