6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Március 9-éig jelentkezhetnek a hazai gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal megrendezendő Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, az április 27-ei országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a megyei fordulók győztesei, Budapesten. A verseny fővédnöke Balogh László, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A Privátbankár Lapcsoport immár tíz éve foglalkozik a fiatalok pénzügyi edukációjával. Ennek keretében 2020 őszén indította el a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis nevű versenyét, amely során évente két alkalommal mérhetik össze a tudásukat gimnáziumok, illetve technikumok és szakképző iskolák tanulói. Most a gimnazistákon a sor, az idei tavaszi fordulóban az ő 4 fős csapataik jelentkezését várják a szervezők a verseny internetes oldalán, a diakforum.hu-n. 

Fontos, hogy egy iskolából, sőt, egy osztályból is több csapat indulhat. Ami különleges dolog, hogy nemcsak a legjobb diákok nevezhetnek, hanem a hátrányos helyzetűek, valamint a gyengébb tanulmányi átlagú tanulók, akik közül a legjobb eredményt elérők külön díjban részesülnek. 

A több mint 1 millió forint feletti összdíjazású verseny ütemezése a következő:

  • Első online forduló: 2023. március 13.
  • Második online forduló (megyei versenyek): 2023. március 28-április 5.
  • Harmadik, budapesti forduló (döntő): 2023. április 27.

Balogh László, a verseny fővédnöke szívügyének tekinti a pénzügyi diákversenyeket.
Balogh László, a verseny fővédnöke szívügyének tekinti a pénzügyi diákversenyeket.

A verseny indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Balogh László, a verseny fővédnöke, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kormány fontos célja a 2017-ben elfogadott pénzügyi tudatosság stratégia, ezért minden olyan versenyt igyekeznek támogatni, amely a fiatalok edukációját célozza. „Ezek a versenyek nem öncélúak, a diákok későbbi életében alapvető fontosságúak. Magyarország egyébként nemzetközi szinten élen jár a pénzügyi tudatosság terjesztése terén, hiszen tavaly már 170 ezer diákot értünk el” – közölte Balogh László.

Jelasity Radován szerint ezzel a versennyel is sokat tesznek pénzügyi egészségükért a diákok
Jelasity Radován szerint ezzel a versennyel is sokat tesznek pénzügyi egészségükért a diákok

„Az Ersténél azt valljuk, a pénzügyi oktatás jelenti az alapot a pénzügyi egészségünk megőrzéséhez, ezért tekintjük a kötelességünknek, hogy aktívan részt vállaljunk a pénzügyi ismertek oktatásában. Azok a diákok, akik részt vesznek a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi vetélkedőben, máris sokat tesznek a pénzügyi egészségükért” – mutatott rá Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója.

A CIB második éve támogatja a versenyt.
A CIB második éve támogatja a versenyt.

„A CIB Bank tavaly csatlakozott a versenyhez, s idén is lelkesek vagyunk, mert régóta stratégiai prioritásunk ez az ügy. Soha nem késő és soha nem lehet elég korán elkezdeni a pénzügyi tudatosságot. Ez a verseny épp ezt valósítja meg, és jó, hogy nem csak a legjobb tanulókra koncentrál. Régóta stratégiai prioritás ez az ügy a számunkra” – mondta Simák Pál, a CIB elnök-vezérigazgatója.

Erdős Mihály sodródás helyett tudatosságot ajánl.
Erdős Mihály sodródás helyett tudatosságot ajánl.

„Nem generációs, hanem generációkon átívelő dolog a pénzügyi és biztosítási tudatosság. Bár üzleti tevékenység a miénk, a társadalmi felelősséget is érezzük a témában. Hogy ne csak belesodródjunk helyzetekbe, hanem tudatosan irányítsuk a dolgokat” – ezek már Erdős Mihálynak, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnökének a gondolatai.

Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár államháztartási és pénzforgalmi szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese szerint nem velünk született, hanem kulturális kérdés a pénzügyi tudatosság, amit folyamatosan fejlesztenünk kell. Mint fogalmazott, „születéskor minden gyereket megajándékozunk, tehát minden 18 év alatti gyereknek számlát nyitunk, ezért is érezzük a kötelességünknek az edukációt. Idén például már 308 ezer Start-számlát nyitottak a szülők a gyermekeknek, így az, akinek 18 évig fizetnek a szülei havi díjat, több millióval kezdheti az életét”.

Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője arról beszélt, hogy globális világot élünk, s az adótudatosság határokon átívelő dolog. „A közteher viselésének hangsúlyozása mellett igen fontos számunkra a felnövekvő generáció edukálása. Adózás területén ez a generáció teljesen máshogy nő fel, mint mi. Mindeközben nekünk is fontos fejlődnünk, s a digitális eszközöket minél jobban beépítsünk a munkánkba épp miattuk” – fogalmazott. 

Balról jobbra Mikesy Álmos, a Diófa Alapkezelő elnök-vezérigazgatója, Szabó Linda, a Fundamenta-Lakáskassza kommunikációs vezetője, mellette Lambertus József, a NAV főosztályvezetője, majd Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese.
Balról jobbra Mikesy Álmos, a Diófa Alapkezelő elnök-vezérigazgatója, Szabó Linda, a Fundamenta-Lakáskassza kommunikációs vezetője, mellette Lambertus József, a NAV főosztályvezetője, majd Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese.

A Diófa Alapkezelő tavaly csatlakozott a támogatók egyre szélesebb köréhez. Elnök-vezérigazgatója, Mikesy Álmos szerint a befektetési alapokról van talán a legkevesebb tudása az embereknek, de a fiatalokat egyre jobban érdekli e terület. „A digitalizáció rengeteg új lehetőséget tartogat e téren, ugyanakkor veszélyeket is rejt magában, amelyekről szintén fontos” – tette hozzá a szakember.

„Kezdetektől támogatjuk a versenyt, mindig a legtöbb csapatot adó iskolát díjazzuk. Olyan szokássá vált a versenyen való részvételünk, ahogy az ügyfeleink is befizetik a havi díjukat. Fontos számunkra a fenntarthatóság is, mert a társadalom úgy tud fejlődni, ha ezzel a tudással fel van vértezve” – érzékeltette Szabó Linda, a Fundamenta-Lakáskassza kommunikációs vezetője. 

Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója.
Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója.

Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója azt emelte ki, hogy miközben a privátbanki szolgáltatás exkluzívabb, a bank ennél sokkal tágabb értelemben áll ehhez hozzá. Emellett értékazonosságot is éreznek a versennyel: egy ilyen csapatverseny az elszemélytelenedett világban nagyon jó dolog. Mint mondta, „mi a leggyengébb tanulmányi átlaggal döntőbe jutó csapatot díjazzuk, immár a harmadik alkalommal. S mivel jelentős stressz alatt dolgoznak a gyerekek, örvendetes, hogy a verseny hozzátesz ahhoz, hogy éles helyzetben megtanuljanak kommunikálni.”

Kozma Sándor, az Óbudai Árpád Gimnázium pedagógusa azt hangsúlyozta, hogy az iskola nemcsak oktat, hanem nevel, mégpedig a jövőre. S kikerülve a védett környezetből, az iskolapadból, a fiatalok rögtön találkoznak pénzügyi kérdésekkel. Így elkerülhetetlen, hogy a saját bőrükön ne érezzék meg, ezért fontos, hogy minél több diákhoz eljusson az edukáció.

A versennyel és az értékes nyereményekkel kapcsolatos valamennyi fontos információ megtalálható a verseny internetes oldalán, a diakforum.hu-n.

(A fotókat Izsó Márton Artúr készítette).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG