3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Hatalmas károkat okoztak vasárnap a feldúlt három brazíliavárosi középületben és környékükön a randalírozók, akik a tavalyi elnökválasztáson vesztes Jair Bolsonaro volt államfő hívei közül kerültek ki, és hónapok óta tiltakoznak a választás eredménye miatt.

Többszáz ember egy időben rohamozta meg az elnöki palotát, valamint a kongresszus és a legfelsőbb bíróság épületét. Főleg felbecsülhetetlen értékű műalkotásokban tettek kárt, de magukban a műemléképületekben és a műkincs bútorzatban, egyéb berendezési tárgyakban is, részben olyanokban, amelyeket az ország külföldről kapott ajándékba. A futurista stílusú épületeket Oscar Niemeyer XX. századi világhírű brazil építész tervezte, és az UNESCO által 1987-ben a világörökség részévé nyilvánított városrészben találhatók - írja az MTI.

A brazil művészettörténeti intézet (Iphan) közleményt adott ki, mely szerint "mélységesen lesújtják az okozott károk", és leszögezte, hogy szakértőik hamarosan felmérik a helyreállítás költségeit.

A megrongált tárgyak közül a leghíresebbek között van Alfredo Ceschiatti brazil szobrász 1961-es alkotása, az Igazság, mely a legfelsőbb bíróság épülete előtt, a Három Hatalmi Ág terén áll, szemben az elnöki palotával.

Alfredo Ceschiatti: Igazság című szobra is megsérült. Fotó: Wikipedia
Alfredo Ceschiatti: Igazság című szobra is megsérült. Fotó: Wikipedia

A több mint három méter magas szobor egy bekötött szemű, ülő nőt ábrázol, kezében karddal. A randalírozók telefirkálták, a hasára ráírták, hogy "Vesztettél, te szegény!" Ez szállóige az országban azóta, Luis Roberto Barroso, a legfelsőbb bíróság egyik bírája mondta Bolsonaro egyik hívének, aki az elnökválasztás után beperelte az államot azzal a váddal, hogy az elektronikus szavazási rendszer megbízhatatlan.

Az elnöki palota harmadik emeletén a padlón hevert az a XIV. Lajos korabeli ingaóra, amelyet Balthazar Martinot órásmester készített, és amelyet André-Charles Boulle műbútorasztalos intarziája díszít. Az óra háza alaposan összetört, és a számlapja hiányzik. Az elnöki hivatal közlése szerint az órát a Napkirály Portugáliának adta ajándékba, és VI. János király 1808-ban vitte Brazíliába, amikor a napóleoni csapatok elől elmenekült Lisszabonból. Martinot mester csak két ilyen órát készített, a másik feleakkora, mint ez, és Versailles-ban van kiállítva. Rogerio Carvalho, az elnöki palota kurátora szerint a helyreállítása "nagyon nehéz" lesz.

Vannak modern alkotások is a megrongáltak között: például Di Cavalcanti brazil festőművész egyik alkotása, a Mulattok, amely szintén a palota harmadik emeletén, a díszszalonban van kiállítva, és szintén súlyosan károsodott. A rongálók hét helyen szúrták át késsel az 1962-ben készült festményt, amelyen négy mulatt nő látható burjánzó növények között. A műtárgy értékét 1,4 millió euróra (forint) becsülik, de többször szerepelt árverésen, és mindig ennél nagyobb összegért kelt el - közölte a palota sajtószolgálata.

Végül egy történelmi jelentőségű bútor: Juscelino Kubitschek de Oliveira néhai brazil elnök (1956-61) íróasztala, amelyet a rongálók barikádként használtak a rendfenntartók ellen a palotában. Kubitschek volt az új főváros, az 1960-ban felavatott Brazíliaváros megálmodója. Ezt az asztalt is Oscar Niemeyer tervezte lányával, Anna Mariával együtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG