3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bolsonaro-párti tömeg foglalta el a kongresszus, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság épületét.

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap, áttörve a rendőrségi kordont.

Luiz Inácio Lula da Silva januárban hivatalban lépett elnök időközben szövetségi szintű biztonsági beavatkozást rendelt el a rend helyreállítása végett a fővárosban, a hónap végéig terjedő időbeli hatállyal.

Lula fasisztáknak, illetve fanatikusoknak nevezte a zavargókat. Hozzátette, hogy a törvény teljes erejével felelősségre fogják őket vonni.

A televízióban mutatott felvételek szerint a tavaly októberi választások eredményével elégedetlen aktivisták behatoltak az előtérbe, és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, bezúzták az ablakok üvegeit, jelentős anyagi károkat okozva az épületben.

A rendőrség könnygázzal oszlatott. A garázdálkodó tömeg létszámát háromezerre becsülik a hatóságok. A brazil hírügynökség szerint a katonai rendőrség egyik helikopteréről villanógránátokat és könnygázgránátokat dobtak a tüntetők közé, illetve a nemzeti gárda, valamint a hadsereg első alakulatai már megérkeztek az elnöki palotához.

"Elítélem ezeket az antidemokratikus cselekményeket, amelyeket a törvény szigorával kell megtorolni" - hangsúlyozta Rodrigo Pacheco, a szenátus elnöke Twitter-üzenetében. "Beszéltem telefonon Ibaneis Rochával, a szövetségi kerület kormányzójával, akivel egyébként is állandó összeköttetésben vagyok. A kormányzó tudatta velem, hogy az egész rendőrségi apparátus arra összpontosít, hogy úrrá legyen a helyzeten"

- tette hozzá Pacheco.

A kongresszust követően az aktivisták a legfelsőbb bíróság épületét is megrohamozták. A G1 hírportál tudomása szerint itt is bezúzták az ablakokat, illetve behatoltak az előcsarnokba. A helyi sajtóban megjelent felvételeken később a Planalto-palota kormányzati székhely folyosóin, és irodáiban lehetett látni a tüntetőket.

A kormányzati épületekbe behatolók között sokan sárga színű ruhába voltak öltözve, brazil zászlókat lengettek.

A történtek nyomán Ibaneis Rocha kormányzó elrendelte a főváros közbiztonsági miniszterének, Anderson Torresnak a menesztését.

A tavalyi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök azonban egyértelműen nem ismerte el választási vereségét, és mandátuma lejártával Floridába távozott.

Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták. Brazíliavárosban tüntetések voltak, és december végén egy meghiúsított pokolgépes merényletről is érkeztek hírek.

A latin-amerikai ország új elnökét, Lulát január elsejével iktatták be hivatalába. Lula jelenleg hivatalos látogatáson van Sao Paulo államban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG