2p

Szakértők szerint a B.1.1.529 változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest.

Izrael csütörtökön azonnali hatállyal utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben óvintézkedésként a koronavírus egy újabb vírusvariánsa miatt.

Az izraeli kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy úgynevezett vörös listára helyezi Dél-Afrikát, Mozambikot, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit - az egykori Szváziföldet - és Zimbabwét - ismertette Naftali Bennett miniszterelnök hivatala.

A közlés szerint ezen országokból egyelőre nem utazhatnak be külföldiek Izraelbe. Az izraeli állampolgárok számára viszont kéthetes karanténkötelezettséget írnak elő külön erre a célra kijelölt szállodákban. A karanténhotelekből egy hét múltán lehet távozni, két negatív PCR-teszt elvégzését követően.

A kormányfői hivatal szerint Bennett Nicán Horovic egészségügyi miniszterrel, valamint az egészségügyi és a védelmi tárca más szakértőivel is egyeztetett az érintett országokból érkező repülőjáratok haladéktalan leállításáról. Izrael fokozott figyelmet fog szentelni az új variánsnak, hogy az ne terjedhessen át a zsidó állam területére - áll a közleményben.

Nem sokkal korábban a brit kormány is felfüggesztette a repülőjáratokat ezen országok többségéből. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtök este jelentette be, hogy az átmeneti intézkedés - amely brit idő szerint péntek déltől lép érvénybe - Dél-Afrikát, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit és Zimbabwét érinti. Azoknak, akik e hat országból érkeznek, kijelölt karanténszállodákba kell vonulniuk.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által csütörtökön idézett szakértők szerint a B.1.1.529 változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest, és most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ez a vírusfajta nem tud-e valamilyen mértékben áthatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.

Izrael 9,4 millió lakosának kétharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, 43 százalék pedig a harmadik oltást is.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG