3p

Folytatni fogják a sztrájkot a romániai pedagógusok, ha nem válik gyakorlattá az a közalkalmazotti bértörvény szerinti elv, hogy a tanárok bére haladja meg az országos átlagbér szintjét.

A romániai közoktatást május 22. óta megbénító általános sztrájk felfüggesztéséről adott ki közleményt hétfőn a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség.

Az érdekképviseletek a sztrájk folytatását helyezték kilátásba, amennyiben az új közalkalmazotti bértörvény nem ülteti át a gyakorlatba azt az elvet, hogy a pedagógusok bére meghaladja az átlagot, vagyis a kezdő tanár fizetése az országos átlagbér szintjére kerüljön, a lépcsőzetesen bevezetendő béremelés 50 százalékát pedig már 2024. január 1-jétől megkapják a tanügyi alkalmazottak.

A bukaresti média hétfő reggel még arról számolt be, hogy a pedagógusok megosztottak a kormány utolsó ajánlatának elfogadását illetően, az érdekképviseletek megyei szervezetei eltérő módon szavaztak a munka felvételéről. A közoktatási sztrájkot három hete meghirdető harmadik érdekképviselet, az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetőjének aláírása nem szerepel a hétfői közleményen.

Nicolae Ciuca miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány megegyezett a szakszervezetekkel, hétfőn elfogadja a kialkudott béremelésekről szóló rendeleteket, a tanárok pedig keddtől visszatérhetnek az osztálytermekbe.

A hétfői kormányülésre ennek érdekében két sürgősségi rendeletet készítettek elő: egyet a pedagógusok számára júniustól bevezetendő havi 1300 lejes (97 500 forint) bruttó béremelésről, amelyet román költségvetési forrásokból fedeznek (a kisegítő személyzetnél a béremelés a korábban megszabott 400 lejes szinten marad), a másikat a tanévenként egyszer októberben kiosztandó, 70 százalékban szakmai továbbképzésre és ezzel kapcsolatos kiadásokra fordítható 1500 lej értékű utalványokról, amelyeket európai uniós alapokból fedeznek.

Keleti szomszédunknál nem hagyják magukat a pedagógusok. Fotó: MTI / EPA / Robert Ghement
Keleti szomszédunknál nem hagyják magukat a pedagógusok. Fotó: MTI / EPA / Robert Ghement

Az, hogy a pedagógusi bértábla az év végéig kidolgozandó közalkalmazotti bértörvényben az országos átlagbér fölé fog kerülni, továbbra sem rendelet formájában, hanem csak az egyik sürgősségi rendelet bevezetőjében szerepel a kormányülésre előkészített dokumentumban.

A kormányülést követő sajtótájékoztatón Ligia Deca oktatási és Marius Budai munkaügyi miniszter bejelentette, hogy a korábban nyilvánosságra hozott kormányrendelet-tervezeteket a kabinet elfogadta.

Jelenleg a nettó átlagbér meghaladja a 4000 lejt Romániában, míg egy kezdő pedagógus mintegy 2500 lej nettó fizetést kap.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG