3p
A jövő évi költségvetés tervezete 167 milliárd forint többletforrást tartalmaz az egészségügyben, de pusztán a többletforrások nem elégségesek arra, hogy minden probléma megoldjon - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára egy konferencián.

Banai Péter Benő a Figyelő című hetilap XXXIII. Medicina konferenciáján kijelentette, ha a korábbi években az erőforrásokat nem a gazdasági növekedésre koncentrálták volna, akkor ma nem beszélhetnének arról, lehetséges-e az egészségügybe pluszforrást juttatni anélkül, hogy felborulna a költségvetési egyensúly.

Nem tudják, hogy mennyi pénz kell

Az egészségügy területén a költségvetés tervezete 167 milliárd forint többletet tartalmaz az idei évhez képest, ebből a béremelés fedezetére szánt körülbelül 80,6 milliárd forint nem az Emberi Erőforrások Minisztériuma vagy az Egészségbiztosítási Alap fejezetében van, hanem a Miniszterelnökségnél. Ennek az az oka, hogy ha a kormány számol egy pluszkiadással, de annak pontos mértékét nem ismeri, akkor arra céltartalékot kell képeznie, amely a Miniszterelnökség fejezetében jelenik meg.

Nemzetközi összehasonlításban Magyarország az egy főre jutó egészségügyi kiadásait növelni tudta, szemben például Görögországgal, Portugáliával vagy Spanyolországgal.

Előbb kapják az ösztöndíjat a rezidensek

Egy új informatikai rendszernek köszönhetően felgyorsul a rezidensek ösztöndíjának kifizetése. Részletek >>>>

Jobb a színvonal és egészségesebbek vagyunk?

Az államtitkár szerint a költségvetésben lévő pluszforrás és az Emmi által megfogalmazott szakmai programok együtt vezethetnek el oda, hogy javul az egészségügyi ellátás színvonala és az állampolgárok egészségi állapota, kevesebb egészségügyi dolgozó hagyja el a pályát és stabil lesz az intézmények gazdálkodása.

Még az idén jöhet a béremelés

Banai Péter Benő kiemelte, ehhez szükség van az ellátórendszer hatékonyságának növelésére, a strukturális átalakításra, mert a kórházak adósságkonszolidációja nem megoldás. Jelezte, változtatni kell az ellátás finanszírozásnak aránytalanságain is, illetve el kell különíteni a szociális és egészségügyi ellátórendszert.

Az egészségügyi dolgozók béremelésének szerkezetéről szólnak a bértárgyalások, amelyek csütörtökön is folytatódnak. Közölte, a kormányzati szándék az, hogy a szakápolók és az orvosok is többlépcsős béremelésben részesüljenek, és nem zárta ki, hogy a béremelés a 2016-os évet is érintse.

Ennyit keres egy magyar orvos

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke előadásában arról beszélt, hogy egy középgenerációs orvos bruttó átlag alapbére nem éri el a 300 ezer forintot, miközben a környező országokban 1500-2000 ezer eurónak megfelelő összeget keresnek az orvosok.

A kamarai elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatal orvosoknak juttatott ösztöndíjak és bérkiegészítés hatása kettős, mert ugyan itthon és a pályán tartja őket egy ideig, de egyre elviselhetetlenebbé teszi a bérfeszültséget az idősebb és fiatalabb orvosok között, ami tovább rontja a fiatal generáció képzési esélyeit.

A bértárgyalásokon azt az álláspontot képviselik, hogy ütemesen kell felzárkóztatni a béreket. Hozzátette, az alapellátásban minimum 10 milliárd forint forrásbővítésre lenne szükség, ez kellene ahhoz, hogy az eltartóképesség közelébe kerüljenek a praxisok. A járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátásban pedig azonnal meg kellene adni a nem pályakezdő szakorvosoknak a 151 ezer forintos emelést, a továbbiakban pedig 2017-ben 10 százalékos, 2018-ban pedig 20 százalékos béremelést kellene biztosítani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG