2p
A katalánok még azt sem hajlandóak elárulni, hogy most akkor kikiáltották a függetlenséget vagy nem - csütörtökön 10 órakor lejár a határidő.
FRISSÍTÉS: 10 óra, azaz a határidő lejárta előtt pár perccel megjött a katalánok válasza, aminek senki sem fog örülni >>

Carles Puigdemont katalán elnök a múlt héten kikiáltotta a függetlenséget, de úgy, mintha nem tette volna - hivatalosan úgy szólt a dolog, hogy kikiáltja, de felfüggeszti, és egyúttal tárgyalásokat kezdeményez a spanyol kormánnyal.

Hogy pontosan mit is jelentett be Puigdemont, azt még a katalánok sem feltétlenül egyformán értették. A spanyol kormány ezért hivatalosan felszólította a katalán kormányt: tisztázza, hogy kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét, és erre első határidőként a hétfő délelőtt 10 órát szabta meg. Carles Puigdemont válasza ennek lejárta előtt mintegy másfél órával nyilvánosságra került, de ebben sem adott egyértelmű feleletet a kérdésre, viszont ismét párbeszédre kérte Mariano Rajoyt, két hónapnyi tárgyalást javasolt - ehelyett három napot kapott.

A spanyol kormányfő ugyanis aznap újabb levelet küldött a katalán elnöknek, amelyben kifejtette, hogy a törvényességhez való visszatérés megelőz bármilyen demokratikus párbeszédet. Felhívta az elnök figyelmét arra, hogy csütörtökön 10 óráig van még ideje világosan választ adni Madrid kérdésére és visszatérni a törvényességhez.

Addig alig két óra van hátra cikkünk megjelenésekor, de egyelőre nem került napvilágra a válasz. Nagy találgatás van arról, hogy mit lépnek a spanyolok, ha nem érkezik érdemi válasz Katalóniából, vagy érkezik, de nem az, amit a spanyol kormány vár - a legvalószínűbb forgatókönyv szerint az autonómia felfüggesztése következhet, amire a spanyol alkotmány lehetőséget ad, de még sosem került rá sor a történelemben.

Az első képen a közönség reakciója, amikor az elnök bejelenti a független Katalán Köztársaságot. A második képen pedig az arcok akkor, amikor Puigdemont közli: felfüggesztik a döntést és tárgyalni kezdenek a spanyol kormánnyal. EPA / Toni Albir
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG