4p

Ukrajna sokat tett az európai uniós tagsághoz szükséges feltételek teljesítése terén, minden kritérium megvalósításához azonban még sok munka van hátra, és az Oroszország indította háborúnak be kell fejeződnie - jelentette ki Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja stockholmi beszédében. Elmondta, Ukrajna a meghatározott hét prioritásból eddig kettőt teljesített.

Az EU-tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek csütörtöki kihelyezett ülését követően nyilatkozva Várhelyi Olivér mindenekelőtt emlékeztetett: az Európai Tanács egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy "európai perspektívát" kínál Ukrajnának, Moldovának és Georgiának. Az uniós tagállamok vezetői arról határoztak, hogy Ukrajnának és Moldovának tagjelölti státuszt biztosítanak, Georgia esetében pedig akkor készek megadni a tagjelölti jogállást, amint az ahhoz szükséges feltételek teljesülnek.

A magyar uniós biztos Ukrajnával kapcsolatban elmondta: az ország a meghatározott hét prioritásból már kettőt teljesített.

Kijev sikeresen foglalkozott az igazságügy reformjával, valamint új, kulcsfontosságú médiajogszabályokat fogadott el, teljes összhangban az uniós audiovizuális médiaszolgáltatási irányelvvel.

Közölte: a többi prioritás végrehajtása is megkezdődött, Ukrajna egyebek mellett előrehaladást ért el az alkotmánybíróság reformja terén. Most arra kell összpontosítania, hogy a törvénytervezet teljes összhangban legyen a strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság ajánlásaival - mondta.

Várhelyi Olivér szerint Ukrajnának foglalkoznia kell a kisebbségek ügyével. Fotó: EPA/OLIVIER HOSLET
Várhelyi Olivér szerint Ukrajnának foglalkoznia kell a kisebbségek ügyével. Fotó: EPA/OLIVIER HOSLET

Kijelentette azt is, hogy Ukrajna némi előrelépést ért el a fennmaradó négy prioritás tekintetében, nevezetesen a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelemben, az oligarchák felszámolásában és a nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása terén.

Ez utóbbival kapcsolatban Várhelyi Olivér kiemelte: Ukrajnának foglalkoznia kell a Velencei Bizottság nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló ukrán törvényről június 13-án közzétett véleményében megfogalmazott, különösen a kisebbségi nyelvek használatával kapcsolatos ajánlásaival.

Az, hogy 2024. szeptember elsejéig elhalasztották az oktatási törvény hetes cikkének végrehajtását, lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy újragondolja a kisebbségi iskolarendszer kérdését, figyelembe véve a Velencei Bizottság korábbi ajánlásait is, amelyek célja a nemzeti kisebbségekhez tartozók esélyegyenlőségének biztosítása, valamint jogaik csorbításának elkerülése - közölte.

Kiemelte: a háború akadályt jelent Ukrajna számára a reformok végrehajtásában.

Az uniós biztos reményét fejezte ki, hogy a háború befejezésével a csatlakozási folyamat felgyorsulhat. "A háborúnak be kell fejeződnie, amilyen hamar csak lehetséges" - tette hozzá.

Moldova esetében elmondta, hogy az ország kilenc prioritás közül hármat teljesített eddig. Sikeresen foglalkozott az igazságszolgáltatási reformmal, a választási törvény reformjával kapcsolatban azonosított hiányosságokkal, a civil társadalom bevonásával a döntéshozatali folyamatokba, valamint az emberi jogok védelmének megerősítésével. Az uniós biztos szerint Moldova jól halad az igazságügyi reformot, az oligarchák felszámolását és az államháztartási gazdálkodás reformját érintő prioritások megvalósításával is. Szavai szerint a munka nagy részének a korrupció, a szervezett bűnözés és a pénzmosás elleni küzdelemre, valamint a közigazgatási reformokra kell összpontosítani.

Várhelyi Olivér Georgiával kapcsolatban elmondta: a tagjelölti státusz megadásának feltételéül az unió 12 prioritást határozott meg, amelyek közül három - a nemek közötti egyenlőség biztosítását és a nők elleni erőszak elleni küzdelem megerősítését, az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteinek végrehajtását, valamint az ombudsman kinevezésének átláthatóságát biztosító jogszabályok meghozatalával - már teljesült.

A magyar biztos végezetül reményét fejezte ki, hogy a beszámoló pozitívan segíti és a folyamat folytatására sarkallja az érintett országokat a megkövetelt feltételek teljesítéséhez szükséges lépések végrehajtásában.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG