2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Ha militarizálják az űrt, az katasztrofális hatással lenne a világegyensúlyra az oroszok szerint.

Továbbra sem teljesen tiszta, hogy Trump komolyan gondolta-e azt a bejelentését, amely szerint fegyveres erőket és fegyvereket telepítene az űrbe, mindenesetre ismét sikerült rálépnie néhány ország tyúkszemére. Ahogy arról már korábban írtunk, Trump ezzel a lépéssel ugyanis megsérti az 1976-ban aláírt nemzetközi világűr-szerződést, ami kifejezetten tiltja, hogy akár az űrben, akár más égitesteken bármelyik ország katonai célú akciókat hajtson végre, vagy (elsősorban nukleáris) fegyvereket telepítsen oda.

A Zerohedge cikke szerint ez újra begyújthatja az űrversenyt a régi ellenfelek között, bár Oroszország nem szívesen venne részt egy ilyen akcióban. Viktor Bondarev, az orosz honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának a vezetője elmondta: az űr militarizálása „egyenes út a katasztrófához”, mivel a nyilvánvaló veszélyek mellett gyakorlatilag mindenkivel szembe helyezkedne Trump, aki valaha aláírta az egyezményt.

Harc a Holdért?

Az 1969-es holdra szállást követően némileg elcsitult az érdeklődés az égi kísérőnk irányába, Trump bejelentésében azonban volt egy egyértelmű utalás arra, hogy Amerika „tartós jelenlétet kíván kialakítani a Holdon”. Bár ez nem utal egyértelműen katonai jelenlétre, elemzők tartanak attól, hogy Trump kíván az első lenni, aki valóban eljut a harcászatban a „végső határig”, mivel az űrből nem csak egy adott kis földrajzi területre, de akár az egész bolygóra hatással lehetne.

Beizzítják az űrversenyt: Kína kolóniát küldene a Holdra?

Kennedy és az első Holdra szállás óta nem volt különösebben éles az űr, pontosabban a Hold meghódítására irányuló verseny. Ezt most Kína piszkálhatja fel, ugyanis olyasmire készül, amit eddig senkinek sem sikerült: űrszondát akar juttatni a Hold sötét oldalára. Kérdés, hogy milyen céllal – és vajon mit visznek magukkal a rejtélyes holdjárón. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az árrésstop ugyanúgy visszaüthet, mint tette azt az árstop?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 15:21
A vártnál magasabb áprilisi inflációs adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Kereskedelmi Szövetség mellett reagáltak az elemzők. 
Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:13
A 2026-os költségvetés nemzeti kormányra épít, nem küld pénzt Ukrajnába, és kiterjeszti az árrésstopot a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 08:30
Az áprilisban már egész hónapon át érvényes hatósági korlátozás ellenére márciushoz képest nőttek az árak. Az élelmiszerek is csak 1,3 százalékkal mérséklődtek.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
Makro / Külgazdaság Megérkezett Trump nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 17:50
Trump döntött és bejelentett. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG