A tokiói pénzügyminisztérium egyik tisztségviselője elmondta, hogy a szigetország kormánya egyelőre a folyósítandó összeg pontos nagyságát vizsgálja. A tisztségviselő megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a japán hozzájárulás legfeljebb 50 milliárd dollár (37,8 milliárd euró) lesz.
A forrás megjegyezte: Japán nem határozza meg a pontos összeget a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek február 25-én és 26-án Mexikóban tartandó találkozója előtt. Az Asahi Simbun című lap szerint Tokió a hozzájárulás véglegesítése előtt szeretné látni, más országok mennyi pénzt adnak az IMF-nek.
A valutaalap január 18-án közölte, még 500 milliárd dollárt kellene összegyűjtenie ahhoz, hogy finanszírozni tudja a pénzügyi nehézségekkel küszködő országok hiteligényeit. A kilátásba helyezett 500 milliárd dollárból az európai országok 200 milliárdot adnának össze, a többit egyebek mellett olyan feltörekvő országoktól is várja az IMF, mint Kína, Brazília, India és Oroszország. Az euróövezeti országok 150 milliárd dollárt adtak össze eddig.
Japán azt tervezi, hogy 50 milliárd dollárig terjedő összeget ad a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) arra, hogy az segítséget nyújthasson az európai adósságválság leküzdéséhez. Az IMF még januárban közölte, hogy 500 milliárd dollárt kellene összegyűjtenie ahhoz, hogy finanszírozni tudja a nehézségekkel küzdő országok hiteleit.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
7 perce
-
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
36 perce
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
körülbelül 1 órája
-
Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
körülbelül 1 órája
-
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
2 órája
-
Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
2 órája
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
3 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Hegedűs Zsolték már nem ismerik fel az arcokat
- Miről döntött a Magyar-kormány? Itt a kormányszóvivői tájékoztató, érkeznek a bejelentések – percről percre
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Sem az RTL, sem a TV2 nem rúgott labdába Messi mellett
- Minden várakozást felülmúlt az állampapírpiac
Makro / Külgazdaság
Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság
Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság
Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság
Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság
Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság
Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság
Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
7 perce
Nemzetközi
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
36 perce
Makro / Külgazdaság
Hatalmas bejelentést tett a Mol
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



