2p

Összekülönbözött Románia parlamentje és kormánya a Nemzetközi Valutaalappal a nyugdíjtörvény módosítása miatt,  amit az utóbbi szerint nem engedhet meg magának a román gazdaság.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői azt javasolják a román kormánynak, hogy módosítsa a botrányok közepette elfogadott nyugdíjtörvényt – írta a Maszol erdélyi magyar nyelvű hírportál.  Az Agerpres által idézett kormányzati források szerint az IMF az új nyugdíjtörvény alkalmazásából eredő kiadásokat 2024-ben a GDP mintegy 0,5 százalékára, 2025-től pedig a GDP további egy százalékára becsüli.

Az IMF küldöttsége romániai látogatása után a napokban készíti el zárójelentését Románia pénzügyi helyzetéről, amelyet a nemzetközi szervezet vezető testülete elé terjesztenek. A nyugdíjtörvény tervezetének megjelenése után az IMF anyagában lesz egy bekezdés, amely szerint a jelentésben bemutatott előrejelzés nem tartalmazza az új nyugdíjtörvény alkalmazásából eredő kiadásokat, amelyek 2024-ben a GDP 0,5 százalékára, 2025-től pedig a GDP további 1 százalékára becsülhetők.

Ez a többletkiadás olyan hiánypályára tereli az országot, amely nem egyeztethető össze a költségvetési konszolidációval, ezen belül elsősorban a háromszázalékos GDP arányos hiánycél elérésével. Az IMF Romániában járt képviselői hangot adnak annak a véleményüknek, hogy a nyugdíjakkal kapcsolatos változtatásokat újra kell gondolni vagy módosítani kell a jogszabály végrehajtását.

A nyugdíjtörvény tervezete hatalmas vitát váltott ki a Romániát irányító kormánykoalíció pártjai között. Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter szerint 2024 lesz az első olyan év, amikor egy kormány kétszer emeli a nyugdíjakat. Az első lépésben az infláció mértékével plusz a bruttó átlagkereset reálnövekedésének 50 százalékával, a második lépében pedig újraszámítással. Az is hozzátette ehhez, hogy a jelenlegi törvényben szereplő emeléshez képest a 2024 szeptemberétől decemberéig tartó újraszámítással járó többletkiadás 10 milliárd lejre rúg. A vita abból fakadt, hogy a szociáldemokrata párt által vezetett munkaügyi minisztérium és a liberálisok által irányított pénzügyminisztérium nem ért egyet abban, hogy a jövőre beígért emelések után mennyibe kerül majd az államnak a nyugdíjak folyósítása, és hogy elő tudják teremteni erre a pénzt.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG