Elfogadta a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosítását az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése, amelyről a testület tárgyalói korábban már előzetes megállapodásra jutottak a tagállamok kormányait tömörítő tanáccsal.
A 456:147 arányban jóváhagyott új szabályok célja, hogy nagyobb védelmet biztosítsanak a kiküldött dolgozóknak, akiknek a jövőben a helyiekkel egyenlő bérek és munkakörülmények járnak majd, a vállalatok számára pedig igazságos versenyhelyzetet teremtsenek.
A fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, ezt egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. Fontos pont azonban, hogy a módosítás előírásai nem érintenék a fuvarozói szektort, arra vonatkozóan külön szabályokat hoznának.
De azért elmondta a véleményét Vance budapesti látogatásáról, illetve arról is, miért baj, hogy az amerikaiak bíznak Putyinban.




