2p

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint ha Ukrajna nem győz szuverén és független államként, nem lehet a NATO-csatlakozásáról tárgyalni. Beszélt arról is, hogy számos lehetőség van a "semmi" és a teljes jogú tagság között.

A NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos bukaresti tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón, szerda délután a főtitkár kijelentette: a külügyminiszterek kinyilvánították, hogy fontosnak tartják Ukrajna további katonai támogatását, és a légvédelem megerősítésére helyezik a hangsúlyt.

Hozzáfűzte, hogy a szövetségesek áramfejlesztőkkel és üzemanyaggal is segíteni kívánják Ukrajnát.

Az Ukrajna NATO-csatlakozására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Ukrajna akkor kerülhet a NATO előszobájába, ha visszanyeri szuverenitását.

Ugyanakkor kiemelte, hogy számos lehetőség van a "semmi" és a teljes jogú tagság között.

Stoltenberg szerint csak egy szuverén Ukrajna tárgyalhat a NATO-csatlakozásról. Fotó: MTI/EPA/Pool/Francois Lenoir
Stoltenberg szerint csak egy szuverén Ukrajna tárgyalhat a NATO-csatlakozásról. Fotó: MTI/EPA/Pool/Francois Lenoir

Úgy vélte: a jelenlegi helyzetben Ukrajna háborús sikere a legfontosabb. A szövetségesek azonban abban is segítik Ukrajnát, hogy kiépítse megfelelő intézményeit, és közeledjen a NATO értékeihez, hiszen ez nemcsak Ukrajnának, hanem a szövetségeseknek is jó.

Az MTI szerint a főtitkár megemlítette: a bukaresti tanácskozáson Kínáról is tárgyaltak, hiszen a globális kihívások a NATO tagállamait is érintik. Elmondta: nem tekintik ellenfélnek Kínát, és érdekükben áll folytatni vele az együttműködést. Az ukrajnai háború azonban megmutatta a nyugati államok függőségét az orosz gáztól. Úgy vélte: minden területen csökkenteni kell a függőséget az autoriter rendszerektől, így Kínától is a technológia és az infrastruktúra területén, mert ez sebezhetőséget és kockázatokat jelent.

Jens Stoltenbeg elmondta még, hogy a külügyminiszteri értekezlet szerdai tanácskozásán részt vett Bosznia-Hercegovina, Georgia és Moldova külügyminisztere is. Ezeket az országokat "az orosz befolyásnak és nyomásnak erősen kitett" országoknak nevezte. Az Ukrajna példájából megtanult leckének nevezte, hogy most kell támogatni ezeket az országokat, hogy ezáltal megelőzzenek olyan tragikus eseményeket, amilyenek Ukrajnában történtek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG