3p

Véget érhet a legutóbbi rakétázás-légicsapás forduló, de meddig tarthat ki a megállapodás?

Izrael hajnalban tűzszünetet léptetett életbe a Gázai övezetben működő iszlamista terrorcsoportokkal szemben a kedden kezdődött rakétaháború lezárására - jelentette a helyi média szerdán.

A tűzszüneti megállapodást Egyiptom, Katar és az ENSZ tisztségviselőinek közvetítésével kötötték meg a felek. Kedd reggel óta az izraeli hadsereg szóvivőjének, Daniel Hagarinak a közlése szerint száznégy rakétát indítottak el Gázából, melyekből tizenegy a tengerbe esett, tizennégy még az övezetben robbant fel, huszonnégyet sikeresen elfogott a Vaskupola légvédelmi rendszer, negyvennyolc lakatlan vidéken csapódott be, és hét rakéta landolásának a helye ismeretlen.

Egy 2023. februári izraeli légicsapás füstje Gáza felett. Fotó: MTI/AP/Fatima Shbair
Egy 2023. februári izraeli légicsapás füstje Gáza felett. Fotó: MTI/AP/Fatima Shbair

Az izraeli hadsereg válaszul tizenhat gázai célpontot lőtt, az övezetet irányító Hamász terrorszervezet megfigyelőállásait és földalatti létesítményeit.   A katonai szóvivő nem erősítette meg a tűzszünet megkötését, de nem is cáfolta azt.

"Folyamatos helyzetértékelésben vagyunk, minden nyitott. Gázával szemben akkor és ott fogunk cselekedni, amikor nekünk megfelelő. A terrorizmus elleni küzdelem időbe telik, s eltökéltek vagyunk"

- nyilatkozta Hagari.

A tűzszünet kezdete után ismét megszólalt a légvédelmi sziréna a gázai határ melletti Nir Am nevű kibucban, de nem érkezett jelentés sérülésekről vagy anyagi kárról. A korábbi tűzszünetek után is rendre lőttek még néhány rakétát az övezetből Izrael felé. 

A katonai helyzetértékelés után az izraeli illetékesek úgy döntettek, hogy a Gázai övezettel határos településeken élők visszatérhetnek megszokott életmenetükhöz, nem kell a továbbiakban óvóhely közelében tartózkodniuk, s az iskolák is megnyitják kapuikat.

A tűzszünetet körülbelül egy nappal azután jelentették be, hogy Kader Adnan nyolcvanhat napos éhségsztrájkja után meghalt egy izraeli börtönben. Adnant terrorcselekmény vádjával tartóztatták le, és a tárgyalására várt. Halálának bejelentése után négy rakétát lőttek ki Gázából, mire válaszul az izraeli hadsereg harckocsijai csapást mértek a Hamász egyik határközeli megfigyelőállomására.

Kedd délután és este a gázai terroristák több tucat rakétát és aknavetőt lőttek ki Izrael irányába, melyek három embert megsebesítettek. A rakétatámadásokat a Gázai övezetben működő palesztin terrorcsoportok "közös műveleti parancsnoksága" vállalta magára.

A Hamászt és az Iszlám Dzsihádot is magában foglaló csoport bejelentette, hogy a lövésekkel Adnan halálára felelnek. Válaszul az izraeli hadsereg kedd estétől légicsapásokat mért a Hamász gázai katonai létesítményeire.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG