2p

Június 18-án egy melanómás beteg kapta meg a világo nelőször a Karikó Katalin nevével fémjelzett rákvakcinát. Már két éve ezen dolgozott, de a pandémia beelőzött, ezért jött ki előbb a koronavírus-oltás.

Karikó Katalin korábban több interjúban is elmondta, hogy a BioNTechnél a bőrfelszíni tumorba történő oltási kísérletekkel foglalkozott két évvel ezelőtt, csak a pandémia megváltoztatta a sorrendet: előbb jött ki a koronavírus elleni vakcina, de most itt a bejelentés, megkapta az első rákbeteg a forradalmi rák elleni oltást - írja az Index.hu.

Úgy tűnik, ez a vakcinák évtizede lesz. Fotó: Depositphotos
Úgy tűnik, ez a vakcinák évtizede lesz. Fotó: Depositphotos

 

"A felszínen lévő tumorokat, mint például a melanoma vagy egyéb, az arcon, nyakon megjelenő tumoroknál be lehet nyomni egy mRNS-t tartalmazó keveréket, amely az immunsejteket odahívja, és megmutatja nekik, hogy itt van a rák, ezt meg kell ölni - mondja Karikó Katalin, Széchenyi-díjas kutatónő.

Az Egyesült Államokban élő magyar biológusnő azt is elárulta, nemcsak a rák elleni kutatásokban használják az általa kifejlesztett technológiát, de már a második fázisban vannak azok a kísérletek, ahol az infarktusos embereknek a szívét vizsgálják az mRNS-sel.

A BNT111-et, a rákvakcinát a vizsgálat során egy immunonkológiai szerrel, Libtayóval kombinálták. A tesztekbe 120 beteget vonnak be, tesztelik majd, hogy hogyan működik a két szer együtt, valamint hogy mennyire hatékonyak és biztonságosak. Külön-külön, és együtt is értékelik majd az alkalmazott hatóanyagokat.

"Célunk, hogy kihasználjuk az immunrendszer erejét a rák és a fertőző betegségek ellen. Sikerült demonstrálnunk az mRNS-vakcinákban rejlő lehetőségeket a Covid–19 kezelésében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a rák globális egészségügyi fenyegetés, még a jelenlegi világjárványnál is rosszabb" - tette hozzá Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG