1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt hetekben amerikai üzenetek érkeztek a görög ügyben főleg a németeknek címezve, most jópofa válasz érkezett rájuk.

Amerikai vezető politikusok hetek óta hangoztatják, hogy Görögországot az euróövezetben szeretnék látni, kerül, amibe kerül, arról azonban nem volt szó, hogy beszállnának a költségekbe. Az utolsó napokban még a görög adósság elengedést is elkezdték szorgalmazni, de ennek akár dollárban, akár euróban számolt százmilliárdos költségét is diszkréten Európára hagynák.

Eközben saját Görögországukat, a csődben lévő Puerto Ricot nem akarják kisegíteni, eddig kizárták, hogy szövetségi pénzekből segítsék meg az USA társult államaként funkcionáló szigetet.

Most a német pénzügyminiszter válaszolt az amerikai üzenetekre, meglehetősen frappánsan. Felajánlotta, hogy Amerika vegye át Görögországot, tokkal-vonónal, szanálja, fizesse összes költségét, cserébe Európa átveszi Puerto Ricot, kifizeti annak összes költségét. Magyarul: mindenki seperjen a saját háza táján.

Puerto Rico adóssága 80 milliárd dollár körüli, a görög adóssághegy kb. 300 milliárd. Nem lenne rossz csere.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
Makro / Külgazdaság A fideszes nagyuraknak régóta fáj a foguk erre a balos munkásvárosra
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:29
Salgótarjánnak új polgármestere lesz. Akárki is nyer, nem lesz könnyű dolga.
Makro / Külgazdaság Hiába emelkedett, még mindig a sokéves átlag alatt a magyar BMI
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:01
Sőt, az elmúlt évekhez képest is alacsonyabb az idei áprilisi értéke e fontos mutatónak.
Makro / Külgazdaság 1,2 milliárd euróval javult egy fontos magyar mutató
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 08:31
Mondjuk nemcsak az export nőtt, hanem az import is csökkent.
Makro / Külgazdaság Légből kapott titkok – miért fehér és miért húz maga után csíkot?
Elek Lenke | 2024. május 1. 15:05
Bár ma már a tömegközlekedés egyik formája a repülés, mégsem tudunk mindent a világ legdrágább járművek titkairól, ugyanakkor a legtöbben kíváncsiak vagyunk rá. Ezt a kíváncsiságot elégíti ki az amerikai Travel and Leisure turisztikai online lap összeállítása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG