2p

Jórészt magánjellegű látogatáson járt J. D. Vance Indiában, de azért beszélgetett a miniszterelnökkel a kétoldalú kereskedelmi megállapodásról is.

Megbeszélést folytatott Újdelhiben J. D. Vance amerikai alelnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök, és jelezték, hogy sikerült komoly előrehaladást elérni a két ország közötti kereskedelmi megállapodás megkötéséről szóló tárgyalásokat illetően.

Az amerikai alelnök hétfőn érkezett Indiába családjával egy jórészt magánjellegű, négynapos látogatásra.

Az indiai kormányfői hivatal közleménye szerint a két vezető megegyezett abban, hogy további erőfeszítéseket tesznek többek között az energetikai, a védelmi és a stratégiai technológiai együttműködés fokozása terén. A közlemény szerint az indiai miniszterelnök várakozással tekint Donald Trump idei indiai látogatása elé.

J. D. Vance irodájának közleménye szerint a két vezető megállapodott a kereskedelemről szóló további megbeszélések ütemtervéről. Az alelnöki közlemény szerint a létrejövő új kétoldalú kereskedelmi megállapodás

„mindkét országban munkahelyeket teremt és elősegíti a polgárok jólétét”.

Az amerikai alelnök felesége, Usha indiai bevándorlók lánya.

Az Egyesült Államok India legnagyobb kereskedelmi partnere, a kétoldalú kereskedelem tavaly 129 milliárd dollárt tett ki, 45,7 milliárd dollár indiai többlettel.

Új vámok az acélimportra

India, a világ második legnagyobb nyersacéltermelője 12 százalékos ideiglenes védővámot vetett ki az acélimportra, hogy elejét vegye az elsősorban Kínából érkező olcsó behozatal bővülésének.

Az elmúlt évek kínai acéláradata miatt az indiai acélgyártók arra kényszerültek, hogy mérsékeljék termelésüket, ami munkahelyek megszüntetésével is járt.

Az indiai pénzügyminisztérium hétfői közleménye szerint a 200 napra szóló 12 százalékos vám azonnali hatállyal lépett életbe.

H.D. Kumarasvami indiai acélipari miniszter szerint az intézkedés célja, hogy megvédjék a hazai acélgyártókat az import megugrásának káros hatásaitól, illetve biztosítsák a tisztességes versenyt a piacon.

Az újdelhi vámok elsősorban Kínát célozzák, amely Dél-Korea után a második legtöbb acélt szállította tavaly az országba. India tavaly már a második egymást követő évben volt nettó acélimportáló, a behozatal 9 éves csúcsra, 9,5 millió tonnára nőtt.

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG