Hétvégi német lapjelentések szerint eddig országszerte 160 tisztviselő jelentkezett önként, hogy részt vegyen az Európai Bizottság (EB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közösen kidolgozott programjában, amelyhez a görög törvényhozás is megadta a hozzájárulást. A részvétel feltétele az angol nyelv ismerete, több tucat önkéntes azonban görögül is beszél - közölte a berlini pénzügyminisztérium a Wirtschaftswoche című gazdasági hetilappal.
A helyzet hasonlít a német újraegyesítéssel kialakult helyzetre, amikor a volt NDK-ban nyugatnémet szakértők közreműködésével építettek fel modern államigazgatást az összeomlott szocialista rendszer maradványaira. A fő különbség az, hogy a Görögországban erősebb ellenérzés tapasztalható a németekkel szemben, mint a kilencvenes évek elején Németország keleti részén a nyugatnémetekkel szemben - véli Norbert Walter-Borjans, a nyugati Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormány pénzügyminisztere. Thomas Schäfer, az ugyancsak az ország nyugati részén fekvő Hessen tartomány pénzügyminisztere hozzátette: nyugalmazott adóhivatali tisztviselőket is be kellene vonni a programba, hogy átadhassák a görög kollegáknak a keletnémet államigazgatási reform során szerzett tapasztalatokat.
Görögországban az EB egy belső használatra szánt tanulmánya szerint az igen alacsony szintű adózási fegyelem miatt az állam évente 15-20 milliárd euró bevételtől esik el. Ugyanakkor a pénzügyi igazgatás sem eléggé hatékony, az adóbevételek 50 százalékát kitermelő 1000 legnagyobb adózót például szinte alig ellenőrzik, a behajtatlan adótartozások összértéke pedig 63 milliárd euró.
Az önkéntes német tisztviselők részvételével tervezett projektek heteken belül elkezdődnek, és több szakértőt nemcsak egy-egy ilyen munkára, hanem hosszabb távra helyeznek át Görögországra - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap a berlini pénzügyminisztériumra hivatkozva.
Közben a hétvégén görög vállalkozások egész oldalas újsághirdetésekben kértek támogatást a reformokhoz több nyugat-európai országban, így Németországban is. Az egyebek között a Piraeus Bank, az Aegean Airlines légitársaság és a Coca Cola Hellenic üdítőital-gyártó cég által közösen finanszírozott hirdetés felhívja a figyelmet arra, hogy Görögország elkötelezte magát a modernkori görög történelem legszigorúbb takarékossági programja mellett. Ennek részeként 2009 és 2011 között a hazai össztermék (GDP) 6,5 százalékának megfelelő nagyságú megszorítást hajtottak végre, a munkanélküliség meghaladta a 21 százalékot és a görög gazdaság az idén már ötödik évet tölti recesszióban. Ilyen körülmények között az európai partnerek támogatása létfontosságú, szükség van rá "mint a levegőre a lélegzéshez", hogy sikerüljön végre megtörni a visszaesés "ördögi körét".
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
19 perce
-
Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
34 perce
-
Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
körülbelül 1 órája
-
Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
körülbelül 1 órája
-
Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
2 órája
-
Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
2 órája
-
Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
2 órája
- Újabb listán csúsztunk vissza, egyre nehezebb dolga lehet Kapitány Istvánéknak
- Ezermilliárdos fejlesztés jöhet egy fontos területen
- Négyszeresére nőtt az alacsony önerővel felvett lakáshitelek aránya
- Alig mozdult a forint hétfő reggelre
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Radó Péter oktatáskutató: Az új költségvetés ellenére marad az eddigi beteg rendszer
- Feldúlták Magyar Péter dédnagyapjának sírját
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
A BUX mégis csökkenéssel zárta a hónapot.
Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Névtelenül is jelezhetők a visszaélések.
Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Két jelölt nem kapott többséget.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
A Velencei-tó vízállása megmutatja, mekkora bajban van Magyarország
12:17
-
A világ élvonalában a magyarok, ha azt nézzük, milyen gyakran járunk orvoshoz
11:58
-
Május óta nem látott drágulás jön az európai iparban
11:43
-
Nagy árcsökkentést jelentett be az Aldi
11:04
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
2026. november 1. 17:28

