1p
A Magyarországgal szemben indított három uniós kötelezettségszegési eljárásból kettő nem előfeltétele a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének - mondta Győri Enikő. Véleménye szerint a bírák nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége teljesen külön ügy.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek elmondta: reméli, hogy senki nem akarja összetéveszteni a dolgokat, amelyek nem szükségszerűen kapcsolódnak a hiteltárgyalások megkezdéséhez.

A kormány akceptálja, hogy a nemzeti bank függetlenségét érintő eljárás előfeltétel, de álláspontja szerint a másik kettő - a bírók nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége - teljesen külön ügy. A kormány jelezte, kész arra, hogy a bírók nyugdíjkorhatárának kérdését az Európai Bíróság elé vigye, ha az Európai Bizottság nem fogadja el az érvelést, miszerint nem diszkriminatív lépésről van szó, sokkal inkább olyan intézkedésről, amely valamennyi közalkalmazottra kihatással van.

Az államtitkár kiemelte: természetesen nem célunk, hogy bíróságra menjünk, de nem dől össze a világ, ha az ügyek valamelyike a bíróságon végződik. Egy másik Dow Jones interjúban az államtitkár kifejtette: a kormány megteszi azokat a lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az államháztartás hiánya a hazai össztermék 3 százaléka alatt legyen. Hozzátette: ezért nem indokolt, hogy az Európai Bizottság szankciókat léptessen életbe az ügyben.

Győri Enikő kiemelte: elfogadjuk a bizottság döntését a kohéziós alapok részleges felfüggesztéséről, de fenntartjuk azt a véleményt, hogy a mi kalkulációink eltérőek lehetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG