4p

Megjelent a kkv-k iparűzési adója csökkentéséhez szükséges adóhatósági nyilatkozat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette azt a nyilatkozatot, amelynek kitöltésével a kis- és középvállalkozások élhetnek az iparűzési adójuk csökkentésével 2021-re. Az elektronikusan benyújtandó dokumentumot február 25-ig kell ki- illetve feltölteni az adóhivatal rendszerébe.

4 milliárd alatt mindenkit érint (Fotó: MTI / Rosta Tibor)
4 milliárd alatt mindenkit érint (Fotó: MTI / Rosta Tibor)

Arról még tavaly rendelkezett a kormány, hogy a koronavírus-járvány miatt leálló gazdaság okozta károk enyhítése érdekében ebben a körben csökkenti az iparűzési adót (egyben befagyasztja az egyéb adómértékeket). A kormányrendelet értelmében amely településen az iparűzési adó mértéke meghaladja az 1 százalékot, ott az érintett vállalkozói kör esetében 1 százalékos adómértéket kell figyelembe venni. 

A nyilvánosságban ez az intézkedés úgy terjedt el, hogy a kormány megfelezte a fizetendő adó összegét, ami - mint a jogszabály szövegéből kiderül - ebben a formában nem állja meg a helyét. Ám mivel a legtöbb önkormányzat, ahol alkalmazzák az iparűzési adót, a törvényileg engedett maximum értéket, 2 százalékot veti ki az adózókra, ezért valójában mégis igaz, hogy a jogosultak fele akkora adókulcs szerint fognak fizetni idén, mint korábban. Ami nem jelenti azt, hogy fele annyit is, hiszen az adó alapja, a bizonyos költségekkel (ELÁBÉ) korrigált árbevétel bizonyosan más - az esetek 95 százalékában alacsonyabb - lesz, mint az előző években (a nyertesek közt lesznek az ételfutár cégek például).

Más olvasatban ami kis pénz be tudna folyni a helyhatóságokhoz, az is kisebb lesz a kormányrendelet miatt. De a cikkünk ezúttal nem erről szól, hanem arról, hogy mit kell tenniük a kkv-knak, ha élni akarnak a lehetőséggel. Közülük is azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek, így a nettó árbevételre vagy a mérlegfőösszegre vonatkozó 4 milliárd forintos limitnek (ami egyébként elég tág mozgásteret hagy a cégeknek, amelyek közt több, vagy multihoz, vagy befolyásos nagyvállalkozóhoz kötődőt is felkutatott már a sajtó, akik nyernek az intézkedéssel).

A rendelet, illetve a NAV minap megjelent tájékoztatása alapján nem kell bonyolult dokumentum kitöltésére számítani. A főlapból álló nyilatkozaton a vállalkozás azonosítására szolgáló adatokat kell megjeleníteni - így a cég megnevezésére, az adószámára vonatkozókat, amelyeknek meg kell egyezniük a NAV-hoz korábban bejelentett és nyilvántartásba vett megnevezéssel - valamint a megfelelő négyzet jelölésével arról is nyilatkozik a vállalkozás, hogy megfelel a kkv-k rendelet szerinti feltételeinek (lásd árbevételi határ). Fontos, hogy minden azonosító adat pontosan legyen feltüntetve, egyáltalán, hogy fel legyen tüntetve, különben a NAV nem tudja eljuttatni azokat az illetékes önkormányzatokhoz, így a vállalkozás eleshet a kedvezménytől. Szintúgy fontos, hogy a vállalkozás tegyen bejelentést a telephelyéről a NAV felé, ha még nem tette meg, mert csak ezzel lesz teljes a nyilatkozat.

Mint jeleztük, a nyilatkozatot a NAV továbbítja az illetékes helyi önkormányzat felé. Ott tehát ezzel nincs dolguk előzetesen, az iparűzési adóval kapcsolatos ügyintézést - csakúgy, mint a gépjárműadóét - teljes egészében átvette az állam a helyhatóságoktól. Csakhogy míg az iparűzési adó helyben marad, a gépjárműadót lenyelte az állam, az addig a településeknek átengedett 40 százalékos részt is elvonva tőlük. Ehhez az új helyzethez kellett igazítani az adószámokat is, amire ebben a cikkben hívtuk fel a figyelmet.

Ebben pedig arról írtunk, hogy az iparűzési adó megfelezése miatt csak a 25 ezer lélekszámnál kisebb településeket kompenzálja a kormány, a többieknek pusztán ígéret jutott az ezt célzó egyeztetésekről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG