5p
A héten dőlt el, hogy a kormány nem támogatja azt a minisztériumi törvénytervezetet, amely megemelte volt a műanyag zacskók környezetvédelmi termékdíját. A Greenpeace Magyarország nem érti, miért táncolt vissza a kormány, szerintük felháborító a döntés. Petíciójukat az egyszer használatos műanyag zacskók betiltásáról már 154 ezren írták alá.
(Fotó: Privátbankár.hu/Valkai Nikoletta)

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szeptember közepén jelentette be: jelentős szigorítást terveznek 2019 januárjától a műanyag zacskók és az egyszer használatos műanyag eszközök kiszorítása érdekében. Aztán a héten kiderült, nem támogatja a kormány a minisztérium törvénytervezetét a környezetvédelmi termékdíj módosításáról, amelynek értelmében a műanyag zacskókra, egyéb környezetszennyezőnek ítélt termékekre kivetett díj jelentős mértékben emelkedett volna jövő évtől.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntésről azt mondta, nem kapott támogatást a javaslat. Az mfor.hu tudósítása szerint Gulyás szavaiból az derült ki, hogy a kormány nem a hatályba lépés késleltetéséről döntött, a tervezet egésze lekerült a napirendről. A miniszter szerint az uniós kötelezettségeink teljesítése egyelőre nem indokolja a környezetvédelmi termékdíjak átalakítását a tervezett módon.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának vezetője, Szatmáry-Jähl Angéla októberben közölte, hogy a törvény hatályba lépésének elcsúsztatását kérik. Szerinte sem a kereskedelem (azon belül is főleg a kisebb boltok, büfék), sem a környezetbarátabb szatyrok, zacskók előállítására képes iparág nem áll készen a váltásra – írja az mfor.hu.

Az elvetett törvénytervezet szerint a műanyag zacskókra darabszámon alapuló termékdíjat kellett volna fizetni, ami a kereskedőket jobban ösztönözhette volna arra, hogy ezeket a zacskókat más termékekkel helyettesítsék.

Felháborító a kormány lépése

A kormány eheti döntését a Greenpeace sem hagyhatta szó nélkül. A környezetvédő szervezet szerint a kormány felelőtlen döntése következményeként tovább szennyezzük hazánk termőtalaját, vizeit, élővilágát az eldobható műanyag termékekkel és csomagolásokkal.

„Felháborítónak tartjuk, ahogyan a kormány hozzááll a világszerte emberek millióit megmozgató globális műanyagszennyezés problémájához. Hazai folyóink, erdeink, mezőink, városaink tisztasága a tét. A mikroműanyagok ráadásul már nem csak a környezetünkben vannak jelen. Kimutatták az emberek székletéből, ott van a palackozott és csapvizeinkben, a tengeri élőlényekben, a sóban, és a légszennyező anyagokhoz tapadva a levegővel is belélegezzük" – írja közleményében a Greenpeace.

160 ezer műanyag szatyor készül másodpercenként

A szeptember közepén társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet a Greenpeace Magyarország is véleményezte, és úgy találta, jól vette volna fel a harcot a műanyagszennyezés ellen.

(Fotó: Privátbankár.hu/Valkai Nikoletta)

A Greenpeace adatai szerint másodpercenként 160 ezer műanyag szatyor készül a Földön. Világszerte 60 ország és száznál több város lépett már fel az eldobható műanyag zacskók korlátozásáért – köztük a szomszédos Románia is, ahol 2019. január 1-től tilos egyes műanyag szatyrok forgalmazása.

Ezért követelték korábban és követeik most is a kormánytól, hogy 2020. január 1-től Magyarországon se lehessen egyszer használatos szatyrokat forgalmazni Magyarországon. Petíciójukat eddig több mint 154 ezren írták alá.

A zöld szervezet a mostani döntés után azt várja a kormánytól, hogy azt vizsgálják felül. Szerintük ahelyett, hogy az egyszer használatos műanyag termékek és csomagolások előállítására pazarolja a bolygónk erőforrásait, ne halogassa tovább a műanyagszennyezés ellen való fellépést.

Az EP-ben is tartózkodott a Fidesz

Érdemes megemlíteni, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői október végén tartózkodtak az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslat végszavazásán is. Ennek ellenére az Európai Parlament megszavazta a jogszabálytervezetet, amely véget vetne az egyszer használatos műanyagoknak, többek között a tányérok, evőeszközök vagy fülpiszkálók használatának.

A Fidesz–KDNP-képviselőcsoport nevében Hölvényi György azzal magyarázta a képviselők tartózkodását, hogy az uniós irányelvek előírásainak megfelelően Magyarországon kötelezővé vált a szelektív hulladékgyűjtés, de az új rendszer bevezetésével a beszerzett eszközök jó része feleslegessé válna, így nem lennének tarthatók a projektekhez tartozó tervszámok, ez pedig akár 140 milliárd forint uniós támogatás visszafizetését is maga után vonhatná.

Lehetne élni műanyag zacskók nélkül?

Néhány hete részletesen is foglkoztunk azzal, milyen lenne, ha követve több ország példáját, Magyarországon is betiltanák az egyszer használatos műanyag szatyrokat. Portálunknak Kump Edina környezetkutató akkor elmondta, optimista becslések szerint Magyarországon 1 millió darab műanyag zacskó fogy naponta, minden magyarra 36 darab jut évente. Bár ez nemzetközi viszonylatban nem rossz arány. Összehasonlításképpen Új-Zélandon – ahol augusztusban tiltották be a műanyag zacskók használatát a jövő év elejétől –, a 4 millió lakos összesen 750 millió darabot használ el évente, ez fejenként 154 darabot jelent.

Ezeket a zacskókat átlag 20 percig használják a vásárlók (Fotó: Privátbankár.hu/Valkai Nikoletta)

A szakértő szerint a könnyen szakadó szatyroknak a nagy részét csak egyszer használjuk és mindösszesen 20 percig, míg az üzletből az otthonunkig jutunk az áruval, aztán egyszerűen csak kidobjuk a kukába.

Hogy hogyan látják a nagy áruházláncok a szatyrok betiltásának kérdését, milyen alternatív megoldások léteznek a műanyag zacskók kivátására, további részleteket itt olvashat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG