2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A második fordulóban sem sikerült államfőt választania az athéni parlamentnek. Ha december végéig sem lesz eredmény, új választást írnak ki.

Pedig csak 32 szavazaton múlt Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltjének sikere. Sztavrosz Dimasz államfőjelölt volt az egyedül induló a posztért, de a szükséges 200 szavazatból csak 168-at sikerült megszerezni a 299 jelenlévő képviselőtől. Ez volt a második sikertelen kör a görög államfőválasztáson.

A harmadik forduló a jövőhéten lesz, ekkor 200 helyett már csak 180 szavazatra lesz szüksége Sztavrosz Dimasznak a sikerhez. Az ellenzék ugyanakkor szinte összefogott azért, hogy feloszlassák a parlamentet és új választást írjanak ki az új év elejére. Ez lesz ugyanis a következménye annak, ha Sztavrosz harmadszor is elbukik. Görögországban a kétpárti koalíció jelenleg 155 helyet birtokol a törvényhozásban, ezért szüksége van a független és ellenzéki voksokra is ahhoz, hogy az EU egykori környezetvédelmi biztosa megszerezze az államfői posztot.

A szélsőbaloldali Sziriza pártot tartják közvélemény-kutatók az esélyes befutónak abban az esetben, ha tényleg új választások elé néz a feszültségekkel teli görög társadalom. A Sziriza programjában épít is az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos ellenérzésekre: amennyiben megválasztják a pártot, újratárgyalják a válság elkerüléséhez nyújtott kölcsönök követelményeit, ám elemzők szerint ez nagyon rossz hatással lehet a görög gazdaságra. A sikertelen választás hírére megingott a görög értéktőzsde.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG