3p
Szombaton megkezdték a rendszernek nem tetsző iskolák, civil szervezetek, egyesületek, diákotthonok bezárását.
Török katonák védték a Taksim teret Isztambulban. EPA/SEDAT SUNA

Négyről harminc napra emelik az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát Törökországban a múlt pénteki puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot keretében - jelent meg szombaton a hivatalos közlönyben.

A puccsal kapcsolatos összes hírünk >>>

Több mint 10 000 ember őrizetben

A döntést egyebek között az indokolhatja, hogy eddig már 10 410 gyanúsítottat vettek őrizetbe a történtekkel kapcsolatban és ez elnyújtja a nyomozásokat. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter pénteken még 7-8 napos időtartamot helyezett kilátásba.

A török parlament csütörtökön fogadta el a Recep Tayyip Erdogan államfő által bejelentett három hónapos rendkívüli állapotot. Az intézkedés keretében az országot törvényerejű rendeletekkel kormányozzák.

Civil szervezetet, diákotthont, iskolát, egyesületet számolnak fel

A szombati rendelet értelmében bezárnak 35, a kormány szerint puccsistákhoz köthető egészségügyi intézményt, 934 iskolát, 109 diákotthont, 1125 egyesületet, 104 alapítványt, 19 szakszervezetet, valamint 15 magánegyetemet. Ezen intézmények minden ingóságát és ingatlanát térítésmentesen elkobozzák. A hallgatókat más felsőoktatási intézményekbe helyezik át.

A rendelet szerint az államcsínykísérlet során életüket vesztettek családjai havonta kártérítési összeget kapnak. Az ügyész kérésére a bírósági eljárások alatt rögzíthetővé válik az ügyvéd és ügyfele között folyó beszélgetés vagy megfigyelőt helyezhetnek melléjük.

Több mint 50 000 ember búcsúzhat a munkájától

A török hitszónok, Fethullah Gülen hálózatával állítólag kapcsolatban álló köztisztviselőket végérvényesen menesztik munkakörükből. Hasonló következményekkel néznek szembe azok a bírák és ügyészek, akik a nyomozás alapján fenyegetést jelentenek a nemzetbiztonságra, tőlük még útlevelüket és esetleges fegyvertartási engedélyüket is bevonják, valamint lakóhelyüket 15 napon belül kiürítik.

Tízezreket tesz tönkre a tisztogatás - Európa csak tétlenül néz: a tisztogatásokkal kapcsolatos eddig elérhető számokról itt írtunk.

Efkan Ala török belügyminiszter pénteken azt mondta, hogy már 10 856 útlevelet - főként szolgálati okmányokat - vontak vissza, több embert el is fogtak, mivel attól tartottak, hogy megkísérlik az országból való menekülést.

Bozdag és Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter a jövő héten az Egyesült Államokba utazik, hogy személyesen járjon közbe Gülen kiadatásáért. Washington korábban azt közölte: fontolóra veszi a kérdést, ha jogilag megfelelően megalapozott Ankara kérelme.

Erdogan egykori mentora kiadásának elutasítását kérte az amerikai hatóságoktól, mivel szerinte politikai leszámolás céljából történő visszaélésről van szó.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG