3p
Elképesztő többlettel zárt decemberben a költségvetés, ennél jobb adatra eddig csak egyszer volt példa, még 2010 decemberében.

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzforgalmi hiánycél egyébként 1361 milliárd forint volt a tavaly évre.

Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészét tekintve a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak – részletezte Banai Péter Benő. A költségvetésért felelős államtitkár hozzátette: az év végén az egyes kiadási előirányzatoknál jelentkező megtakarítások lehetőséget adtak arra, hogy a kormány – a jogszabályok szerint biztosított jogkörében eljárva – forrásokat csoportosítson át számos területre. Ez azonban nem veszélyeztette sem a hiánycél biztonságos tartását, sem az államadósság további csökkentését. A kormányzati szektor GDP-arányos uniós módszertan szerinti pontos hiánya legkorábban március végén lesz ismert – mutatott rá az államtitkár.

Varga szerint a kormányzati intézkedések érdemben járultak hozzá a gazdaság 5,2 százalékos teljesítményéhez 2018 harmadik negyedévében. Ezzel a tavalyi első három negyedévben 4,9 százalék volt a GDP bővülése, ami az év egészére az előzetes várakozásokat is meghaladóan 4,6 százalékot érhet el – ismertette Varga Mihály. A tárcavezető rámutatott: ennek hátterében számos tényező, köztük a hatéves bérmegállapodás, az otthonteremtés minden eddiginél jelentősebb támogatása, illetve a gazdaságfehérítő intézkedések állnak.

Ezáltal a költségvetés bevételei az adócsökkentések mellett is jelentősen tudtak emelkedni:

  • általános forgalmi adóból mintegy 403 milliárd forinttal,
  • személyi jövedelemadóból több mint 257 milliárd forinttal,
  • nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból mintegy 266 milliárd forinttal,
  • míg jövedéki adóból közel 90 milliárd forinttal több folyt be, mint 2017-ben.

2018-ban mintegy 1.430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió többek között a Széchényi 2020 program megvalósítására. Ezzel szemben tavaly az uniós kiadások több mint 1886 milliárd forintot értek el, a költségvetés pedig továbbra is megelőlegezi a kifizetéseket – hangsúlyozta Varga Mihály. A gyermeket nevelő családok támogatása mellett az idősek is számíthattak a kormányra: a nyugdíjak megőrizték vásárlóerejüket, valamint Magyarország történetében másodszor nyílt lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére. A magyar emberek biztonságának megőrzésére és az ország határainak védelmére tavaly is jelentős forrást, összesen közel 158 milliárd forintot fordított a költségvetés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG