2p

Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.

John Kirby az amerikai elnöki hivatal sajtótájékoztatóján közölte, hogy az Egyesült Államok nem indított vizsgálatot az ügyben, hanem jelenleg próbál minden információt összegyűjteni a történtekről, azokkal kapcsolatban ugyanis egyelőre nem rendelkezik semmilyen meggyőző bizonyítékkal. Hozzátette: egy dolog biztos, az Egyesült Államok nem érintett az incidensben, ellentétben Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő "hazugságaival".

John Kirby egyben megjegyezte, hogy az orosz állítás beleilleszkedik abba a keretbe, ahogyan Oroszország ezt a háborút megpróbálja egzisztenciális fenyegetésként lefesteni, hogy a Nyugat, illetve a NATO, valamint az Egyesült Államok áll vele szemben. Ez nem igaz, mert ebben a konfliktusban "Oroszország az agresszor" - fogalmazott a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

Hazugsággal vádolják a Kremlt. Fotó: Depositphotos
Hazugsággal vádolják a Kremlt. Fotó: Depositphotos

Szintén csütörtökön a szenátus védelmi bizottságának meghallgatásán Avril Haines, az amerikai hírszerző ügynökségek szervezetének igazgatója (Director of National Intelligence) kijelentette, hogy egyelőre nincs olyan információjuk, ami független értékelésre adna lehetőséget a történtekkel kapcsolatban.

Az ülésen a Védelmi Hírszerző Ügynökség (Defense Intelligence Agency) igazgatója, Scott Berrier ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az az orosz feltételezés, miszerint itt az Egyesült Államok közreműködésével elkövetett támadásról van szó, valószínűleg tudatos félretájékoztatás orosz részről. 

Az ukrajnai háború menetével kapcsolatban Avril Haines közölte, hogy értékelése szerint az orosz hadsereg idén vélhetően nem lesz képes jelentősebb támadó hadműveletet kezdeni, mert komoly lőszer- és emberhiánnyal szembesül. Hozzátette, hogy amennyiben Oroszország nem dönt kötelező jellegű mozgósításról, és nem lesz képes újabb jelentékeny beszerzési forrásokat találni Irán és egyéb országok mellett, akkor még egy szerényebb méretű offenzíva kivitelezése is kihívások elé állíthatja. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG