2p
A közgazdászok többsége továbbra is borúlátóan ítéli meg a brit EU-tagság megszűnési folyamatának hatásait.

Az új évvel felmérések egész sora indul el, a Financial Times például minden év elején közzéteszi a nagy befektetési és elemzőházak szakértőinek véleményét a következő tizenkét hónap várható gazdasági fejleményeiről. A mostani alkalommal a legsarkalatosabb kérdés most is a Brexit volt, két évvel ezelőtt a felmérésbe bevont közgazdászok háromnegyede, tavaly pedig 87 százaléka vélte úgy, hogy a Brexit hosszú távon káros hatást gyakorol a brit gazdaságra.

Idén ugyanakkor valamivel jobb a hangulat, miután 2017 végén sikerült megállapodni az Európai Unióval a kilépési tárgyalások második - mindenekelőtt a Brexit utáni kereskedelmi kapcsolatrendszerről szóló - szakaszának elkezdéséről, erről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. Az idei körkérdésre válaszoló mintegy 107 szakértő kétharmada azonban azt mondta, hogy ugyanazt vallja a Brexit várható hosszú távú negatív gazdasági hatásairól, mint az előző két évben, és csak nem egészen 20 százalékuk vált derűlátóbbá.

Leharapja a növekedést

A válaszadó közgazdászok fele 1 százalék feletti, de legfeljebb 1,5 százalékos növekedést vár 2018-ban a brit gazdaságban, és alig 5 százalékuk jósolta azt, hogy a brit GDP idei növekedési üteme meghaladja 2 százalékot. A borúlátásra leggyakrabban adott indok az a várakozás, hogy a Brexit-tárgyalások továbbra is bizonytalan kimenetele a beruházások visszafogására készteti az üzleti szektort, ehhez a véleményhez egyébként hosszú ideje tartják magukat az elemzők, és megegyezik az IMF legfrissebb jelentésével is.

Az IMF a maga értékelésében 1,6 százalékra gyengítette a brit hazai össztermék tavalyi növekedésére adott becslését az addigi előrejelzésében szereplő 1,7 százalékról, 2018-ra pedig 1,5 százalékos növekedést valószínűsített. A lépést azzal indokolták, hogy a nagy-britanniai beruházások növekedési üteme máris elmarad attól a szinttől, amelyet a jelenlegi erőteljes világgazdasági növekedési környezetben várni lehetne, és az üzleti vállalkozások várhatóan továbbra is halasztják beruházási döntéseiket mindaddig, amíg nem körvonalazódik konkrétabban Nagy-Britannia és az EU jövőbeni kereskedelmi kapcsolatainak feltételrendszere.

A Brexitről szóló korábbi cikkeinket itt olvashatod. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG