2p
Bár a kormány ezen a héten elkezdte kifizetni a kórházi beszállítóknak járó tavalyi kintlévőségüket, az egészségügyi intézmények összadóssága a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint 2020 első hónapjában tovább emelkedett.

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány 2020. január 31-én 82,4 milliárd forint volt, ez 10,9 milliárddal több az egy hónappal korábbinál.

E tartozásállomány döntő része, 76,2 milliárd forint – amely 8,5 milliárddal több, mint a 2019. december 31-ei –, továbbra is az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel (beleértve a járó- és fekvőbeteg-szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket). A 76,2 milliárdos adósság csaknem teljes egészében a szállítókkal, szolgáltatókkal szemben állt fenn, az állammal szembeni mindössze 100 millióra rúgott.

Az egészségügyi intézmények adósságának nagy aránya miatt lehet irányadó, hogy a költségvetéssel szembeni összes – tehát nemcsak a náluk felhalmozódott – 82,4 milliárdnyi tartozásból 30 nap alatti 16,2 milliárd, 30-60 nap közötti 14,5 milliárd, 60 napon túli lejáratú 51,7 milliárd.

A kórházak közül a legnagyobb adósságot az elmúlt egy hónapban a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet termelte, tartozása 648 millióval, január végére 2,388 milliárd forintra nőtt. Második e sorban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemek, amelynek költségtöbblete 476 millióval, 2,841 milliárdra nőtt, a harmadik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház, adóssága 401 millióval, 1,537 milliárdra emelkedett. Kiemelkedik még a Békés Megyei Kórház 331 milliós gyarapodó tartozása, valamint a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet, amelynek adóssága 317 millióval, 1,985 milliárdra hízott. A legkisebb, 1-1 milliós adósságnövekedést az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (66 millióról 67 millióra), az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet (18 millióról 19 millióra), valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház (0-ról 1 millióra) produkálta. Lenullázta 13 millió forintos tartozását a Selye János Kórház, míg a Balatonfüredi Állami Szívkórház a 2 milliós adósságának intett búcsút.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG