Kedden megvolt az első egyeztetés az IMF-küldöttséggel, bár tekintettel a rövid időre és a hosszú utazásra, valószínűleg ez egy kávézásnál nem volt több. A megbeszélésről távozó Thanos Arvanitis, az IMF misszióvezetője és Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy a tárgyalások után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről.
Szerdán az EU is csatlakozik a tárgyalásokhoz, az uniós delegációs vezetője Barbara Kauffmann lesz - közölte az Európai Bizottság. A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője 2009-ben és 2010-ben is részt vett a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatában. Bár a brüsszeli küldöttség hivatalosan csak ma érkezik, Barbara Kaufmann már kedden az IMF képviselőivel együtt részt vett az egyeztetéseken.
A Magyar Nemzeti Bank vezetése kedd délután fogadta a Nemzetközi Valutaalap delegációját.
Bár a tárgyalások még csak a második napja folynak, így messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni, de az előzmények ismeretében hazai és nemzetközi szakértők is úgy számolnak: egyhamar nem kerül tinta a hitelkeret-szerződés aljára.
A kedden megkezdődött tárgyalások mindenesetre az első napon jó fényt vetettek a magyar eszközökre, az állampapír-hozamok csökkentek, a forint erősödött. Részletek >>
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




